A Slow Village összeállt Balek MC-vel és Perrinnel, hogy legyen nyár

“Lesz grill, lesz chill, lesz lány, lesz nyár” – hirdeti a Slow Village új, Lesz nyár című dalában, amelyhez videóklipet is készítettek.

Új arcát mutatja meg a Slow Village

Még csak tavaszi a Slow Village legújabb albuma, az Úton, de új dallal igyekszik a zenekar meghackelni a nyári sláger-lejátszási listákat. A Lesz nyár számhoz Lippai Balázs videóklipet is rendezett.

slow village lesz nyar
Slow Village: Lesz Nyár

Az új anyag gyakorlatilag aznap elkészült, amikor DJ Slow előállt az alappal, egy hónappal később pedig leforgott a klip is. Ez a dal egy új arcát mutatja a hiphopformációnak, talán első hallásra szokatlannak tűnhet az eddigi felvételeiktől, mégis teljesen hozzájuk tartozik – olvasható a ContextUsnak, a zenekar által írt közleményben.

Balek MC és Perrin Soma is közreműködött

A koprodukció vendégei Perrin Soma és Balek MC, utóbbi már szerepelt a Slow Village idei, Úton című nagylemezén is egy dalban, valamint ő alkotja WaTával a Chaos Chips producer duót, akik Slow Bálintot segítették a véglegesítésnél. Az Úton után a mastering most is Dexter munkáját dícséri, a Supersize stúdióból. A klip a Karmatik stúdióban forgott, a külső felvételek helyszínéül a Velencei-tó szolgált.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nem volt bennem nagyjából semmi konkrétum, amikor elkezdtem írni az alapot. Az analóg szintik rázták ki a friss dallamtémát, amit a produceri gárda nagyon jól fogadott és megtámogatta hangszereléssel[/perfectpullquote]

– mondta Zsigri Bálint, azaz DJ Slow az új dalról.

Slow Village – Lesz nyár (km. Balek MC, Perrin)

DANGER Productions | Rendezte, kitalálta, vágta, felvette, színezte, rajzolta: Lippai Balázs Smink: László Dorci Ruhák: Stefánkovits Fanni /Antifactory Vin…

“Soha nem látott zeneírói együttállás végterméke az alap ami folyamatában nagyon jól idomult a készülő lirikához! Izgalmas projekt, amibe mindannyian beletettük a rendhagyó tavasz untig eleget szimatolt szelét, a kánikula perzselő érzését, a világjárvány okozta feszült várakozást!” – tette hozzá.


Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból