Nézők videóiból készít dokumentumfilmet Ridley Scott és Kevin Macdonald

A közönség által elküldött videókat akarja felhasználni új, Life in a Day című dokumentumfilmjéhez Ridley Scott és Kevin Macdonald.
Erdogan mecsetté nyilvánította a Hagia Sophia bazilikát, de megengedi a nem-muszlimoknak is a használatát

A mecsetté nyilvánítást célzó kérelmet 2016-ban egy konzervatív török egyesület nyújtotta be az Államtanácshoz.
A Watchmen és a Hihetetlen vezeti a tévékritikusok jelöléseit

Az HBO produkciói 16 jelölést gyűjtöttek, a Netflix-műsorok pedig 10 díjra esélyesek.
A hatóságok szerint vízbe fulladt Naya Rivera, a Glee sorozat színésznője

A hatóságok megosztották azt a felvételt, amit a hajók előtt lévő térfigyelő kamera rögzített.
A Slow Village összeállt Balek MC-vel és Perrinnel, hogy legyen nyár

Az új anyag gyakorlatilag aznap elkészült, amikor DJ Slow előállt az alappal, egy hónappal később pedig leforgott a klip is.
20 év után mindenki bevégezte küldetését – Megjelent A prímszámok magánya szerzőjének új regénye

André Aciman, a Szólíts a neveden és a Találj rám! szerzője úgy ír: “lenyűgöző új regényével megerősíti a kortárs szépirodalomban elfoglalt helyét.”
A kritikusok kedvence lett az Akik maradtak a szófiai filmfesztiválon

A film F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült.
A 100 éves BCG-oltás csökkentheti a koronavírus-fertőzöttek között a halálozási arányt

A volt NDK és NSZK lakosságának adatai alátámasztják a BCG-oltás szerepét.
Konszenzus alakult ki a Notre-Dame újjáépítéséről: eredeti formában renoválhatják

Az illetékes bizottság csütörtökön tárgyal a kérdésről.
Találtak rendezőt Ryan Goslingék a Wolfman filmre, a Narancs az új fekete készítőjét

Az új film összhangban van a stúdió szörnyeket felvonultató filmjeinek víziójával.
Fegyveres katonák között guggoló fiú, amerikai bozóttűz – Fotók a világ körül

Három percben a világ körül.
Két embert is megvádoltak a francia buszsofőr meggyilkolásával

A háromgyerekes Philippe Monguillot buszsofőr esetén több bayonne-i kollégája is felháborodott, akik eldöntötték, a temetést követően megtagadják a munkájukat.
Hollywoodi film készül az ausztrál Real Pigeons könyvsikerből

A könyvből kiderül a galambok gyorsabban repülnek, mint a gepárd
A múzeumok megkezdték a Black Lives Matter-tüntetések dokumentálását

A tüntetéseken használt tárgyak mellett videóüzenetekben is dokumentálják a BLM eseményeit.
A Black Lives Matter a Facebook döntéshozóit is térdre kényszerítheti?

Mark Zuckerberg kénytelen szembenézni a BLM követeléseivel.
Abigail McGourlay nyerte a Művészeti Társaság nemzetközi versenyét

A Művészeti Társaság meghirdetett nemzetközi versenye a fiatal alkotók motivációjának felélesztését és támogatását tűzte ki célul.
Holland múzeumok összefogása a gyarmatosító múlttal való szembenézés és a diverzitás érdekében

A múlttal való szembenézés, érzékenyítő-oktató programok a kiskamasz korosztály számára, társadalmi párbeszéd, közös gondolkodás a múzeum új nevének meghatározása céljából.
Meztelen fényűzés: De mi áll a Showgirls ikonikus jelmezeinek hátterében?

Ha van olyan film, amely szereplői mindenféle szégyenérzet és félelem nélkül tárulkoznak fel a kíváncsi nézők előtt, az a Showgirls.
Donald Trump állítja: magányos harcos ő, és egyedül küzd Amerikáért

Donald Trump tweetjét cikizi fél Amerika.