Steph Matto a közelmúltban kórházba került szívroham tüneteivel, amikor fájdalmakat tapasztalt a mellkasában. Az orvosok vérvizsgálatot és EKG-t végeztek rajta, majd később azt mondták a szépségnek, hogy ez a túlzott gázképződés okozta szélgörcs miatt van.

Majdnem az életébe került

Az influenszer 147 000 fontot (nagyjából 63 millió forintot) keresett azzal, hogy üvegekbe eresztette a bélgázát, mielőtt bejelentette volna “visszavonulását”.

Mint korábban megírtuk, Matto tavaly novemberben kezdete el árulni a feltöltött üvegeket, miután felkéréseket kapott az Unfiltrd felnőtt-tartalmú oldalon. Az egyedülálló termék miatt 740 fontot (320 ezer forintot) keresett üvegenként, bár Steph 50%-os kedvezményt kínált az ünnepi időszakban – számolt be róla a Daily Star.

A „fartrepreneur” magas rosttartalmú étrendet követte, hogy lépést tartson a kereslettel, amely miatt hetente akár 50 üvegnyi bélgázt is képes volt kipréselni magából. Babon és tojáson élt, mielőtt elkezdett volna fehérjeturmixokat fogyasztani, hogy szagosabbak legyen az üvegek.

“Nem beszéltem az orvosaimnak az üvegbe szeleléseimről, de elmondtam nekik az étrendemet. Egyértelművé tették, hogy nem agyvérzést vagy szívrohamot tapasztaltam, hanem nagyon erős szélgörcsöt. Azt tanácsolták, hogy változtassak az étrendemen, és vegyek be egy gázcsökkentő gyógyszert, ami gyakorlatilag véget vetett a vállalkozásomnak” – mondta el a nő.

Két hónapos vállalkozása alatt, Steph minden nap azon dolgozott, hogy fenntartsa a keresletet. Utóbb kiderültt, hogy szagos bélgázainak kulcsa a banánturmix volt.

Megosztó lett a nyilvánosság előtt

Steph tavaly kezdte dokumentálni tehetségét a TikTokon, amikor első videóját több mint 7,1 millió alkalommal nézték meg. A pénzügyi siker ellenére, a szokatlan üzleti vállalkozásának fogadtatása sokakat megosztott.

Kapcsolódó cikk

“Sokan dicsérnek, lányfőnöknek neveznek, és azt mondják, hogy én inspirálom őket. De a másik végén rengeteg negativitást kaptam. Még halálos fenyegetéseket is. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy ne reagáljak ezekre az emberekre és megadjam nekik azt, amit akarnak, vagyis a figyelmet” – árulta el.

Többen azt írták, hogy elvesztették az emberiségbe vetett hitüket és hogy a lánynak szégyellnie kellene magát. Mások szerint ez az egész már a világvégét jelenti. Eközben egy rajongó megvédte Steph-t és hozzátette: “Csak hagyjátok békén. Hadd keressen pénzt. Istenem!”

A lány most azt tervezi, hogy bevételének egy részét jótékony célra fordítja, illetve befekteti.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

idojaras elorejelzes 2024 aprilis sarkvideki hideg

Érkezik az év hidegfrontja, hó is eshet

Sarkvidéki hideg zúdul az afrikai melegre, jövő hétfőről keddre helyenként 25 fokot zuhanhat a hőmérséklet, és komoly viharok alakulhatnak ki, a hegyekben havazás sem kizárt.

nyugdijkorhatar 2024 nyugdij nyugdijas nyugdij utalas 2024

Tényleg csak 70 évesen mehetünk nyugdíjba? Itt a nyugdíjszakártő válasza

A világ egyik nagy vagyonkezelő cége arra figyelmeztette a munkavállalókat, hogy ne számítsanak arra, hogy kényelmesen nyugdíjba tudnak vonulni a hatvanas éveikben, hanem meg kell emelni a nyugdíjkorhatárt akár 70 évre, mert az emberek sokkal tovább élnek, mint korábban, és kevesebb fiatal kép be a munkaerőpiacra.