A hatos karton megléte önmagában nem bizonyítja a bűnösséget

A mostani botrányok középpontjában a leggyakrabban előkerülő dokumentum, a hírhedt 6-os karton áll. Szabó Andrea nyomatékosan rögzítette: „Attól, hogy valakinek van egy 6-os kartonja, az még nem jelenti, hogy bármit is tett, és bűnös”.

A szociológus arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a karton önmagában pusztán a beszervezés megkísérlését bizonyítja, amelynek az eredménye sok esetben teljes kudarc, azaz nulla volt. Így az adatbázisból önmagában nem olvasható ki, hogy az érintett valójában készített-e jelentéseket, vagy megtagadta az együttműködést.

Ezt a szakmai összefüggést támasztja alá az ÁBTL szabályzata is: az 1973-tól életbe lépett belügyi utasítások alapján ugyanis kötelező volt kiállítani a kartont azokról is, akiknek a beszervezése végül teljesen meghiúsult. Így a nyilvántartásban olyanok is szerepelnek, akik határozottan ellenálltak az állambiztonság kísérleteinek.

Cseh Gergő Bendegúz, az ÁBTL főigazgatója szintén komoly forráskritikára intett a kutatások kapcsán. Hangsúlyozta, hogy az egykori diktatúra titkosszolgálatának feljegyzései sokszor szubjektívek, nem feltétlenül fedik a valóságot, miközben maga a fennmaradt iratanyag rendkívül töredékes. Az azonnali ítélkezés veszélyeit mutatja, hogy még az adatbázis hivatalos élesítése előtt maga az érintett állt ki a nyilvánosság elé saját múltjának részleteivel.

Ebből kiderült, mekkora különbség feszül a beszervezési szándék és a tényleges cselekvés között, miközben az akták feldolgozatlansága miatt Ceglédi Zoltán nem rejtette véka alá csalódottságát a lebonyolítással kapcsolatban: „Egyszerűen nem értem, miért kellett ezt így csinálni.”

A nyilvános viták közepette Korniss Péter fotográfus maga állt elő személyes vallomásával. De miként vált egy 1957-es börtönfenyegetésből a diktatúra nyilvántartásában „Pál” fedőnéven vezetett kényszerpálya?