Szász János filmrendező a házkutatásról: Undorító gazság van a háttérben

Pénteken kora reggel rendőrök szállták meg Szász János filmrendező budakeszi otthonát. Sajtóinformációk szerint a házkutatás hátterében a magyar orvosok által szétválasztott bangladesi ikerpárról készülő dokumentumfilm körüli konfliktus állhat.

A filmrendező fia online órája közben vitték el a telefonját

A Balázs Béla-díjas filmrendező otthonában, Szászon, a feleségén és a gyerekeiken kívül tucatnyi rendőr volt a lakásban. Ekkor két civil autó állt Szász János háza előtt, de hajnalban ennél nagyobb erőkkel voltak jelen a rendőrök. A helyszínre Szász ismerősei kosárban hoztak ételt és üdítőt, tudósított a Telex

Szász a rendőrség utasítására az intézkedés ideje alatt nem nyilatkozhatott újságíróknak. Ügyvédje, Fülöp Tamás azt mondta a hírportálnak, hogy Szász „egyik művészeti tevékenységével kapcsolatban folyik nyomozás.” „Jogi természetű konfliktusról van szó”, tette hozzá.

szasz janos filmrendezo szfe hazkutatas bangladesi ikerpar
Szász János filmrendező / Fotó: MTI

Azt is mondta, hogy a házkutatási határozatban egy rendkívül enyhe bűncselekményi tétel szerepel, „ennél enyhébb büntetési tétellel rendelkező bűncselekmény nem is nagyon létezik”. Az intézkedést nagyon méltatlannak és eltúlzottnak gondolják, és szerintük a feljelentés is megalapozatlan és jogi szempontból sem alátámasztott, de azt még hivatalosan nem közölték velük, hogy ki a feljelentő. Az a tényállás, ami a házkutatási határozatban megjelenik, az ügyvéd álláspontja szerint nem is bűncselekmény.

A rendőrök több mint nyolc órányi házkutatás után, délután fél három körül távoztak, egy csomagtartónyi digitális eszközt magukkal vittek a 63 éves rendező otthonából. Szász megrendülten nyilatkozott.

Tudom, hogy ki áll a dolog mögött, de nem mondom el, hogy kiről van szó. De nagyon szégyellje magát az illető

– mondta. Úgy véli, botrányos, „hogy ez megtörténhet ma Magyarországon”, hozzátette: „undorító gazság van a háttérben.” a Telexnek elmondta, hogy legalább 60 napra elvitték a filmrendező összes telefonját, számítógépét és minden más adathordozót.

szasz janos filmrendezo hazkutatas
Szász János filmrendező budakeszi otthona előtt a házkutatás során / Fotó: Bozzay Balázs / Telex

„A fiamnak éppen online matematika órája volt, de kikapták a kezéből a laptopot” – mondta feldúltan Szász.

Szász János nem adja fel

A rendező február elsejével mondott fel az átalakított Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de szerinte ennek, és az intézmény autonómiájának felszámolása körüli konfliktusnak valószínűleg nincs köze ehhez az esethez. Azonban a hírportálnak megerősítette, hogy a magyar orvosok által szétválasztott bangladesi ikerpárról készülő dokumentumfilm körüli konfliktus áll a házkutatás hátterében.

Sosem fogom elfelejteni ezeknek az embereknek, hogy betörtek a gyerekem hálószobájába stukkerrel

– mondta. Nem tud arra válaszolni, hogy befejezi-e a készülő dokumentumfilmet, de azt mondta, „nem vagyok olyan, aki feladja, egy dologgal szemben vagyok tehetetlen, ha valaki hátulról támad”. Azt is elárulta, hoy „pontosan tudom, hogy ki az.” Arra a kérdésre, hogy más aspektusból megcsinálná-e a filmet, azt válaszolta, hogy „most undorodom ettől az egésztől”.

Ellentmondásos rendőri kommunikáció

A Telex megkereste a BRFK-t, hogy tájékoztatást kérjen az ügyről. A BRFK sajtóosztálya a Telexnek azt válaszolta, hogy „a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály személyes adattal visszaélés vétség és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást, amely keretében a helyszínen kutatást hajtott végre a rendőrség. Gyanúsítotti kihallgatás nem történt”.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

A Balázs Béla-díjas filmrendező ügyvédje a sajtóból értesült a BRK közleményéről. Mint mondta a hírportálnak, „a BRFK sajtónak adott tájékoztatása gyökeresen ellentétes azokkal az iratokkal, amik itt, a mai cselekményen készültek.Fülöp hozzátette: a mai iratokban egy szó nincsen semmiféle más bűncselekményekről, kétségtelen tény, hogy a személyes adattal való visszaélés felmerül ezekben az iratokban, de semmilyen más bűncselekményre a nyomozó hatóság nem hivatkozott. 

Sajnálom, hogy ezt egy BRFK tájékoztatóból, a sajtóból kell megtudnom

– zárta gondolatát Fülöp.

A szerk. ajánlása

Címlapról

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból