Szász János rendezi a Nándorfehérvár hőseiről készülő történelmi filmet, amelynek gyártás-előkészítését 91 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap.

Ferenczy Gábor és Tőzsér Attila (A martfűi rém, Ernelláék Farkaséknál, Megdönteni Hajnal Tímeát) producerek Hegedűs Bálint (Kincsem, Liza, a rókatündér) forgatókönyvíróval közösen mintegy két éve fejlesztik Az utolsó bástya című filmtervet. A nemrég elkészült forgatókönyvvel az alkotók Szász Jánost (Woyzeck, Witman fiúk, A nagy füzet) kérték fel rendezőnek és a filmtervvel pályáztak a filmalaphoz – olvasható a Magyar Nemzeti Filmalap közleményében.

Szász János elmondta: nagyon megtisztelő volt számára, hogy rá gondoltak.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nem volt bennem egy pillanatra sem kétség, hogy ne vállaljam el. Elolvastam a forgatókönyvet, amit nagyon izgalmasnak találtam[/perfectpullquote]

– tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy az 1456-os nándorfehérvári viadal a magyar történelem talán legdicsőségesebb fejezete. A modern eszközökkel készülő film a nándorfehérvári ostrom alatt játszódik egy olyan korban és légkörben, amelyben a szereplők tudják, hogy bármelyik pillanatban meghalhatnak hazájukért. Mint mondta, korosztályt és felfogást tekintve is széles közönségnek szóló, nagy formátumú filmet szeretnének készíteni.

Szász E1536923384493
Szász János / Fotó: Mti

Szász János ezúttal közönségfilmet készít

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A szerzői film rendezője a közönségnek csak egy bizonyos rétegével találkozik. Régóta vágytam arra, hogy rengeteg embernek mesélhessek. A történettel lehetőségem nyílik arra, hogy ez az álom megvalósuljon[/perfectpullquote]

– magyarázta. A rendező szerint ezzel az alkotással megteremthetők végre azok az elképesztő erejű magyar hősök, akikről sokféle feltáratlan, egymásnak sokszor ellentmondó életrajzi adat maradt fenn, mint például Hunyadi János esetében.

Hunyadi János zseniális hadvezér és Kapisztrán János alakja is megjelenik a filmben, akiknek hite, hazaszeretete és megszállottsága “hegyeket mozgatott” meg és a csapataik egyesülésével megfutamították a túlerőben lévő törököket.

Szász János kiemelte, hogy történelmi tényekre alapozva hozzák létre a filmet, amely szórakoztató lesz, de ugyanakkor kemény, lélegzetelállító csatajelenetekkel és reményei szerint elképesztő modern látványvilággal készül el.

A film a törökök által a Dunán létrehozott hajózár elleni, Hunyadi János vezette csatával indul. A gyártás előkészítésének folyamata várhatóan decemberben fejeződik be, a tervek szerint a forgatás jövő nyáron kezdődhet el. A szereplők kiválasztása hamarosan elkezdődik, Szász János annyit elárult, hogy török és szerb színészek is feltűnnek majd a filmben.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.