Többek között kétlépcsős bérfejlesztést, az intézmény jövőjéről szóló, átfogó egyeztetést, valamint az egyetemi épületek blokádját szervezők büntetlenségét ígérték a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetői abban az esetben, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja.

Az egyetem eddigi történetének legnagyobb fejlesztése előtt áll szerintük

Miután az SZFE-polgárok a Vas utcai épület után a Szentkirályi utcait is blokád alá vonták, és a köztévén bejelentette Vidnyánszky Attila, az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratórium elnöke, hogy kik lesznek az intézmény rektorhelyettesei, a frissen kinevezett Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár – akit nem engedtek be az SZFE-polgárok az épületbe – az MTI-hez vasárnap eljuttatott, közösen jegyzett nyílt levelükben arra emlékeztetik az SZFE polgárait, hogy az egyetem eddigi történetének legnagyobb fejlesztése előtt áll, amely reményeik szerint nemzetközi értelemben is a legjelentősebb művészeti felsőoktatási intézmények közé emelheti az intézményt.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az egyetem megújítását 155 éves hagyományunkra alapozva, az intézmény közelmúltjának eredményeit is megtartva kell közösen elvégeznünk. Ennek előfeltétele a jelenlegi válsághelyzet mielőbbi megoldása annak érdekében, hogy megkezdődhessen az egyetem jövőjéről szóló párbeszéd[/perfectpullquote]

– fogalmaz Novák és Szarka a közösen írt nyílt levélben.

Szfe Sztrajk Blokad Szinmuveszeti Egyetem Novak Emil Szarka Gabor Vidnyanszky Attila
Az Szfe Régi Vezetésének Utolsó Napjára Szervezett Virrasztáson / Fotó: Merész Márton

Novák Emil és Szarka Gábor az SZFE fenntartójával egyeztetve ezért felajánlják, hogy az egyetem főállású munkavállalói szeptember 1-jétől egységesen 10 százalékos bérfejlesztésben részesülnek oly módon, hogy a megemelt összeget a 2020. decemberben utalt fizetésükkel együtt kapják meg a teljes, négyhónapos időszakra vonatkozóan.

Azt kéri az új vezetés, 7-ig oldják fel a blokádot

Vállalják továbbá, hogy sikeres megegyezés esetén 2021. január 1-jétől egységes bértáblát vezetnek be, melynek eredményeként további átlagos 15 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre, az egyetem munkavállalói pedig a korábbi közalkalmazotti jogviszonyuk szerinti munkarendben dolgozhatnak tovább.

Ezen felajánlások teljesülésének feltétele, hogy az SZFE dolgozóihoz szóló sztrájkfelhívás további feltétel nélkül, azonnal kerüljön visszavonásra.

További feltétel, hogy az egyetemen folyó oktatás rendjének megzavarására és az egyetem létesítményei belső működésének akadályozására irányuló cselekmények (beleértve különösen a blokádot) legkésőbb október 7-én éjfélkor minden elemükben érjenek véget, az új egyetemi vezetők innentől visszavonhatatlanul léphessenek be az egyetemi létesítményekbe és álljon vissza a beléptetés eredeti rendje. Ezzel egyúttal biztosított lesz a bérszámfejtéshez, bérkifizetéshez, illetve az egyetem rendes működéséhez elengedhetetlenül szükséges más dokumentumok aláírása – áll a nyílt levélben.

Az SZFE kuratóriumának tagja, Lajos Tamás szerint csak egy hangos kisebbség generálja a vitákat

A hallgatók több mint 90 százaléka beiratkozott és aktiválta a félévét, az oktatók jelentős része bejelentette, hogy folytatja a munkát. Emellett vannak olyan oktatók is, akik nem szeretnének tovább tanítani az egyetemen. Lajos a hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország!

A megállapodási javaslat szerint átfogó, széleskörű egyeztetések kezdődnek az SZFE jövőjéről a teljes egyetemi polgárság bevonásával, melynek tárgykörei között a tervezett fejlesztések és különösen az egyetemi autonómia kérdésköre is szerepel. Az egyeztetések részleteit a felek közös akarattal határozzák meg.

A megújulásra törekszik az új vezetés

A hallgatói szerveződés eredményeként kialakult fórumok az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat keretein belül tovább működhetnek, ez azonban nem vezethet az oktatási tevékenység megzavarásához. Az oktatás rendjének mielőbbi helyreállításától függ ugyanis a tanulmányi félév folytatásának vagy felfüggesztésének kérdése – hangsúlyozza a dokumentum.

Az aláírók vállalják, hogy az SZFE vezetése az eddig kiadott közleményeiben és kommunikációjában tett vállalásának megfelelően nem tesz semmilyen lépést azon munkavállalók és hallgatók ellen, akik a tiltakozások megkezdése és az október 7. éjfél közötti időszakban akár szervezőként, akár megvalósítóként olyan cselekményben vettek részt, amelyek az egyetem működési rendjének vagy oktatási tevékenységének megzavarására irányultak.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A válságkezelés fenti lépéseit az egyetem vezetése akkor tekinti magára nézve is kötelezőnek, ha annak valamennyi pontja, minden félre kiterjedően, egységesen érvényesül. Dolgozzunk közösen egyetemünk megújulása érdekében[/perfectpullquote]

– zárul a Novák Emil és Szarka Gábor által jegyzett nyílt levél.

Ultimátum?

A kormánypárti Pesti Srácok ultimátomként hivatkozik Novák és Szarka ajánlatára. A HVG azt írja SZFE-s forrásaikra hivatkozva, hogy a sztrájkolók is ultimátumként értelmezik mindezt.

Vidnyánszky Vs. Oscar-díjasok: Az SZFE mellett nagyágyú külföldi művészek is kiálltak

Miután Vidnyánszky Attila lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványát fenntartó kuratórium elnöke, számos tüntetés – versfelolvasóstól kezdve élőláncosig – mellett több hazai ismert ember, intézmény és egyesület is támogatásáról biztosította az SZFE hallgatóit. Noha ez aligha hatja meg Vidnyánszkyt a nyilvánosságban adott nyilatkozataiból kiindulva: azt is mondta, az egyetemük mellett kiálló diákok mindössze a politikai pártok eszközei.

Ma éjjel ültek össze az egyetem tiltakozó diákjai és sztrájkoló dolgozói, hogy megtárgyalják Novák és Szarka nyílt levélben megfogalmazott ajánlatát.

A lap azt írja, mindkét helyről reggelre ígértek hivatalos reakciót, ámúgy tudni, mivel különösebb új elemet nem tartalmaz a levél, hangneme sem békülékeny, hanem ultimátumszerű, valószínű, hogy mind a diákok, mind a tanárok visszautasítják majd.

A nyílt levél konkrétumként csak béremelést, és „egyeztetéseket” ígér, „melynek tárgykörei között a tervezett fejlesztések és különösen az egyetemi autonómia kérdésköre is szerepel.” Ám a legfontosabb követeléseket, például a kuratórium lemondását, az egyetemi autonómia helyreállítását nem ígérik meg.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.