Szijjártó Péter: Magyarország vakcinát ad Bosznia-Hercegovinának és Montenegrónak

Magyarország 200-200 ezer koronavírus elleni vakcinát ad Montenegrónak és Bosznia-Hercegovinának, hogy nagyobb legyen a védettség a két országban – közölte hétfőn a külgazdasági és külügyminiszter a V4-csoport lengyelországi találkozóján, amelyen részt vettek a nyugat-balkáni országok diplomáciai vezetői is.

Nagylelkű ajándék

Szijjártó Péter a nyugat-lengyelországi Rogalin kastélyban az MTI-nek azt mondta: „minél védettebbek a szomszédok, annál biztonságosabb helyzetbe kerül Magyarország is egészségügyi szempontból”.

A kínai vakcinákat júliusban szállítják a két országnak – közölte a politikus, aláhúzva: a Sinopharm oltóanyagát  mindkét nyugat-balkáni országban jóváhagyták, Magyarországon pedig bebizonyosodott a vakcina eredményessége, és a kínai gyártó és kormány is engedélyezte az átadást. A külügyminiszter kommunikációjával ellentétben számos esetben nem volt mérhető megfelelő ellenanyagszint  azoknál a főleg idősebb korosztályhoz tartozó embereknél, akiket a Sinopharm vakcinájával oltottak. A Fővárosi Önkormányzat ingyenes ellenanyagmérést ajánlott azon 60 év feletti lakosok számára, akiket kínai vakcinával oltottak és szeretnék megtudni, kialakult-e szervezetükben a védettség.

Lassan 5,5 millió magyar kapott legalább egy oltást

„Magyarországon mindent megtettünk annak érdekében, hogy a leggyorsabban tudjuk szavatolni a magyar emberek egészségügyi biztonságát” – hangsúlyozta Szijjártó, utalva arra, hogy a napokban öt és fél millió magyar lesz beoltva. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a V4-ek és a Nyugat-Balkán országainak diplomatái minden évben találkoznak, mert a két térség egymásra van utalva.

Egymásra utaltság jellemzi az egészségi helyzet mellett a biztonságot, hiszen az illegális migrációs folyamatokat már a Nyugat-Balkánon, vagy még azelőtt meg kell állítani. Igaz ez gazdasági vonatkozásban is, hiszen az Európai Unió és a Nyugat-Balkán összes kereskedelmi forgalmának húsz százalékát Közép-Európa bonyolítja le – mondta a miniszter.

Nemrég megírtuk, hogy nem csak a vakcinák terén, de a kereszténység okán is igen adakozó a magyar kormány. Mint beszámoltunk róla, 2,2 millió dollárral támogatta annak a keresztény kulturális és szakképzési központnak a felépítését Libanonban, amelyet hivatalosan pénteken adott át a magyar kormány képviseletében Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős magyar államtitkár, illetve Besara Butrosz ar-Rai libanoni maronita pátriárka.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból