Előre megadták, hány embernek kell megjelennie
A Külgazdasági és Külügyminisztérium több korábbi és jelenlegi dolgozója azt állította, hogy Szijjártó Péter külügyminiszteri időszakában rendszeresen munkatársakkal töltötték fel a Bem téri sajtótájékoztatók nézőterét. A Miniszteri Kabinet a beszámolók szerint előre közölte az egyes szervezeti egységekkel, hogy hány résztvevőt vár az eseményre, a vezetőknek pedig névsort is kellett küldeniük.
A munkatársaknak már fél órával Szijjártó érkezése előtt el kellett foglalniuk a helyüket. A források szerint néma csendben kellett várniuk, majd a tájékoztató végén addig nem állhattak fel, amíg a miniszter el nem hagyta a termet. Aki azt hitte, hogy a diplomácia a tárgyalások művészete, most megtudhatta, hogy olykor az ülve maradásé.
A részvételt egyes egységeknél önkéntes jelentkezéssel próbálták megoldani. Ha nem akadt elegendő érdeklődő, kijelölték a munkatársakat, máshol rotációt vezettek be. A heti több esemény miatt volt, akire körülbelül kéthetente került sor, függetlenül attól, hogy a sajtótájékoztató témája kapcsolódott-e a munkájához.
Gogol A revizorában a vidéki város vezetői egy ellenőr érkezésének hírére lázas rendezkedésbe kezdenek. A kórház betegei kapjanak tiszta hálósapkát, az utcáról tüntessék el a szemetet, a kellemetlen ügyeket pedig lehetőleg senki ne említse. Nem valódi rendet teremtenek, hanem olyan díszletet, amely a vendég jelenlétének idejére eljátssza a rendezett államot.
A sajtó hiányát közönséggel takarták el
A 444 forrásai szerint az 50–60 férőhelyes termet a meghívott sajtó munkatársai és a külföldi delegáció kísérői sokszor még félig sem töltötték meg. Közben több független szerkesztőséget nem hívtak meg, így olyan újságírók maradtak távol, akik kellemetlen kérdéseket is feltehettek volna.
Előfordult, hogy csak az MTI egyetlen munkatársa képviselte a sajtót. Egy külügyi forrás azt is állította, hogy egyszer hallotta, amint a tárca sajtófőosztályának egyik dolgozója lediktálta az MTI tudósítójának, mit kérdezzen. Ezt az állítást Paczolay Máté, Szijjártó korábbi sajtófőnöke határozottan tagadta.
Paczolay a Telexnek küldött válaszában elismerte, hogy a széksorokat valóban feltöltötték, de azt írta, a részvétel nem volt kötelező. Magyarázata szerint Szijjártó egy átlagos napon 3–4, egy sűrűbb napon akár 5–6 sajtóeseményt tartott, ezért később természetes módon csökkent az újságírói érdeklődés.
A volt sajtófőnök szerint a külföldi vendégeket nem akarták azzal megsérteni, hogy üres teremben kelljen beszélniük. A protokoll ezért addig telefonált, amíg minden széknek akadt gazdája. Paczolay azt is hozzátette, hogy a szakmai főosztályok munkatársai hasznos információkat hallhattak az adott országról, bár a források szerint a beültetett dolgozók kérdéseket nem tehettek fel.
A revizor városvezetői szintén udvariasságnak és kötelességtudatnak álcázzák a pánikot. A vendégnek nem kell tudnia, hogyan működik a város hétköznap; elég, ha az érkezésekor mindenki a kijelölt helyén áll. Szijjártó tájékoztatóin a külföldi partner egy megtöltött termet láthatott, de abból nem derült ki, hányan voltak újságírók, hányan minisztériumi alkalmazottak, és hányan ültek ott saját döntésükből.
A történet legpontosabb részlete ezért nem is az üres székek eltüntetése, hanem a kérdések hiánya. Egy sajtótájékoztatót ugyanis nem attól neveznek így, hogy székek és emberek vannak benne, hanem attól, hogy a hatalomnak válaszolnia kell a sajtónak. Ha a kérdezőket kizárják, majd a helyükre hallgató munkatársakat ültetnek, abból legfeljebb tájékoztató marad – sajtó nélkül.
Kapcsolódó cikk
Gogol darabjában a díszlet addig működik, amíg meg nem érkezik a valódi revizor. A Bem téren ezt a veszélyt egyszerűbben kezelték: azt, aki valóban kérdezhetett volna, eleve nem engedték be.