Mit bizonyít az adminisztráció a kutatók szerint?
A szakmai elemzések szerint a beszervezési dokumentumokban szereplő „hazafias alap” nem kényszerítést vagy zsarolást, hanem politikai-ideológiai elkötelezettséget jelentett az állambiztonsági hierarchiában. A titkos megbízotti státusz pedig a hálózaton belül az egyszerű ügynökhöz képest kiemelt megbízhatóságot jelölt.
Mint arról korábban beszámoltunk, az ügynökakták megnyitása és a hatos kartonok hitelessége kapcsán a szakértő már korábban is részletes álláspontot fogalmazott meg. Ungváry Krisztián történész most részletesen értékelte a nyilvánosságra hozott karton jelentőségét és hitelességét. A kutató rámutatott, hogy a feltüntetett adminisztratív adatsorok önmagukban is perdöntő bizonyítékul szolgálnak.
A történész hangsúlyozta: „Szita beszevezésének tényét önmagában a most feltöltött 6-os karton, annak gazdag adattal való ellátottsága is egyértelműen bizonyítja. Erre utal a kitöltött napló szám, dosszié szám, valamint irattári szám is.”
A levéltár vezetése ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy egy 6-os karton önmagában még nem feltétlenül jelent tényleges jelentéstevékenységet. A hálózat adminisztrációjában ugyanis meghiúsult beszervezési kísérleteknél vagy fiktív esetekben is kiállíthattak ilyen nyilvántartólapot.
Szita Károly esetében azonban a sajtóban korábban megjelent munkadossziék kézzel írt jelentései a szakértők szerint a gyakorlati munkát is dokumentálták. A politikus múltjának megítélése körül így már két évtizeddel ezelőtt heves vita alakult ki.
A politikus szerint a személyi adataival visszaéltek, amikor a Krakus Péter fedőnevet a nevéhez kapcsolták. Csakhogy a felmentőnek szánt magyarázatot Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár azonnal cáfolta.


