Milyen értelemben tehetünk egyenlőség jelet pszichológia és színészet közé? Intimitás, érzelmekkel való operálás és egyszerre nagy és mikroszkopikus hatások: ezek vannak a közös halmazban. A Pszinapszis szervezői egy asztalhoz ültették a Terápia sorozat főszereplőjét Mácsai Pált, illetve Dr. Bene Ágnest és Kiss Dániel terapeutákat, tehát ebben a kontextusban a szakma közvetítőjét és gyakorlóit.

Az vagy, amit eljátszol?

Hirdetés

Mi egy előadás sikermérője, ha nem az, hogy már a kezdés előtt háromnegyed órával hosszú sor kígyózott a terem előtt? A Pszinapszis (XXIII. Budapesti Pszichológiai Napok) programjában éppen ebédszünet után következett a kerekasztal-beszélgetés, így mindenkinek bőven volt ideje egy szendvics társaságában bebiztosítani a helyét a teremben. Kissé koncert előtti hangulat alakult ki, az elkapott beszélgetéseket hallgatva, legtöbbeket a sorozat és Mácsai Pál személye iránti rajongás fűtötte.

Hamar megtelt a terem, de mivel a beszélgetők asztala nem emelvényen volt, így nagyjából az első két sort leszámítva mindenki csak „rádióműsort” hallgatott. Én is megbántam már az első tíz perc után, hogy nem a másik teremben nézem a kerekasztal élő közvetítését, amit egyébként egy állványra celluxozott mobiltelefonnal oldottak meg.

Mácsai Pál ragadta magához a mikrofont a Terápia sorozat kapcsán, a Pszinapszis 2019-es programján / Fotó: Pető Dorina

„Mindkét szakma az érzésekkel és érzelmi folyamatokkal dolgozik, illetve felmerül az intimitás mint munkaeszköz, ezek eredményeképpen pedig jelen van egyfajta sebezhetőség a magánéletben” – vezette fel Ördögh Csilla moderátor a szakmák közötti párhuzamot. Először Mácsai Pálhoz fordult, érdekelte, hogy a szerep által vajon változott-e a hozzáállása a pszichológusi szakmához. A tőle megszokott humoros megjegyzésekkel tűzdelt, de ugyanakkor véresen komoly válaszain a közönség olykor nevetett, olykor elgondolkozott.

Pont annyira vagyok pszichológus, mint Gérard Philipe vívómester

– mondta arra utalva, hogy ez egy szerep volt, nem pedig egy életforma. Persze hozzátette, hogy az általa mindig is nagyra tartott szakmába mégiscsak nagyobb betekintést nyert, hiszen a sorozat valós terápiás folyamatok imitációja volt. Kiemelte, hogy a sorozat írója, Hagai Levi izraeli pszichológus nagyon jó munkát végzett a forgatókönyvet tekintve, ami szakmailag teljesen megállta a helyét.

Akciófilmes izgalmak egy terápiás ülésen

A sorozat sikerének receptjére terelődött a szó, többek között arra, hogy a külföldi filmgyártó cégek számára mennyire vonzó volt a rafinált cselekményszál és az olcsó forgatási költségek. Emellett pedig ötvözi a krimi műfaját, a kalandfilmével és egyben kukkolófilmnek is nevezhetjük.

Mácsai Pál beszélt a Terápia sorozat sikerességéről a Budapesti Pszichológiai Napokon / Fotó: Láng Dávid

Krimi, mert nyomon követ adott esetben bűncselekményeket, kalandfilm, mert – Mácsai Pál szavaival élve – ugyanúgy izgul a néző, hogyha Bruce Willis lóg egy helikopterről, miközben lőnek rá és akkor, ha a pácienssel történik valami. Kukkolófilm pedig olyan értelemben, hogy beleshetünk egy olyan folyamatba, amibe alapvetően nem lenne lehetőségünk. Ezutóbbival Kiss Dániel is egyetértett, de megkapva a szót azt is kifejtette, hogy azért nem minden részlet volt teljesen hiteles. A pszichológus kiemelt egy szembetűnő példát is:

Dargay András (főszereplő) terapeutájának réztábláján például felsorolták, hogy ő pszichiáter, klinikai szakpszichológus, addiktológus és pszichoterapeuta egyben és ráadásul nagyon fiatal. Ez jól hangzik ugyan, de a valóságban kevéssé kivitelezhető

Tehát elmondható, hogy néha a keretszegés dramaturgiai szempontból egy szükséges „rossz.” Ha például megtorpant volna a cselekményszál, mikor egy ülésen a páciens lehúzott egy felest – mivel a való életben ebben az esetben nem folytatódhatna a kezelés – akkor az az izgalom rovására történt volna.

Mácsai Pál: “Kezd már hozzászokni a halálához?” – Az Üres lovak, amellyel a filmemlékezet világába is elmerülhetünk

A Mácsai Pál és Rába Roland által megformált kísértetek beszélgetéseit régi hollywoodi klasszikusok, illetve szerzői és avantgárd alkotások asszociatív kollázsa kíséri. Kertész és Bódy gyakran vitáig élesedő anekdotázásából nemcsak a személyes drámáik és a filmkészítés ma is aktuális kérdései bomlanak ki, hanem a kollektív filmemlékezet világában is elmerülhetünk.

„Ez nem ló, ez szobor!” – mesélte el Mácsai Pál az előzőekre reagálva a Kincsem szobor készültét, mikor a szobrászmester az őt ért kritikákra így reagált. Azt állították ugyanis, hogy a szobor nem eléggé valósághű, az izmok nem úgy domborodnak, ahogy egy igazi lónál. Ezen a gondolatmeneten haladva tehát muszáj feláldozni bizonyos momentumokat a művészet oltárán a Terápia sorozat esetén is. Nem forgathatják le például a hosszú perces csendeket dokumentumfilm jelleggel, vagy adott esetben kicsit csalni kell a titulusokkal is.

Csak a bolondok járnak pszichiáterhez!?

Attól eltekintve, hogy a Pszinapszis közönségére valószínű kevésbé jellemző az a fajta távolságtartás, mikor zavarodottnak bélyegzik a terápiára járókat, mégis ez az általános.

Kiss Dániel ki is emelte, mennyire hiánypótló ilyen szempontból is a sorozat, hiszen a keretein belül egyfajta érzékenyítés történik a szakma iránt, mind befogatói, mind szakértői szempontból.

Megmutatja, milyen nehézségei lehetnek egy sokak szemében csak „ülő és hallgató” pszichiáternek és a páciensek „ostoba, bolond” emberek helyett sikeresek vagy teljesen hétköznapiak. Nem is beszélve arról, hogy azt a szintén sokak által gúnyolt szálat is részletesen bemutatja, hogy a páciensnek van egy terapeutája, akinek szintén van egy terapeutája – és így tovább –, mivel szükség van szupervízióra is.

Miért volt olyan sikeres a Terápia? / Fotó: Pető Dorina

A másik, teljesen vakvágányra vezető felkiáltás, amivel a pszichológusokat támadni szokták: „mi abban a nehéz, ezt mindenki tudja!” Dr. Bene Ágnes kifejtette, hogy ez természetesen nem igaz, a pszichológusi vagy akár orvosi egyetem elvégzése után lehet csak tovább képeznie magát valakinek, hogy terapeuta lehessen. Ide kapcsolnám Mácsai Pál már említett megjegyzését, hogy egy szerep miatt ő nem vált terapeutává, de azt is, hogy a szövegkönyv – szakértők által hitelesített – annyit segített neki, hogy mégis képes volt annak éreznie magát. Tehát a szakmaiság csak látszat, de a végletekig hiteles.

Bárcsak mindenki mindig mindent elmondana

Ezt követően a kedvenc karakterek kérdéskörét vetette fel Ördögh Csilla, amire válaszul Mácsai Pál a forgatási mechanizmusokba avatott be minket, érzékeltetve és kiemelve a színészi bravúrokat és nehézségeket is. Illetve ide emelnék egy kérdést az előadás végéről, ami arra vonatkozott, milyen hatással volt a sorozat a színész magánéletére.

Figyelni biztosan jobban tudok

– mondta Mácsai arra utalva, hogy igazán csak akkor kezdődik a színészet, mikor nem rajta van a kamera, hanem a partnerén. Hiszen érthető okokból ő akkor nem dőlhet hátra és kezdhet el kávézgatni. Eszembe jutott, hogy ez tényleg egy kicsit tényleg olyan, mint a színház – egy közelikkel, plánokkal és újramondásokkal ezer felé szakított színház, ahol kamera ide vagy oda, de állandóan játszani kell!

Hol találkozhat művészet és valóság? Milyen kutatásra jutunk a politikai autoriter személyiségeknél?

Az előadásban a politikai viselkedés és attitűdök személyes vonatkozását, beágyazottságát kíséreljük meg felvázolni, modellt alkotni a politikai attitűdök megjelenéséről a személyiségfejlődés hátterében. Kísérletünk hasonló Adorno és munkatársai törekvéséhez az autoriter személyiség kutatása kapcsán, de a tünetegyüttes-megközelítés helyett sokkal inkább egy fejlődéslélektani elvet veszünk alapul (pl. Jane Loevinger ego-development elképzelését).

A karakterekre visszaterelve a gondolatait Mácsai kiemelte a börtön szálat, Vilmányi Benett karakterét és az erdélyi emberét (Czintos József), akinek a sorozatba csöppenését úgy jellemezte: „olyan, mint mikor egy porcelánasztal közepén megjelenik egy autentikus csizma.” Rajtuk kívül pedig nagyjából felsorolta az egész stábot, jó volt hallani, mennyire kölcsönös tiszteletben és megbecsülésben telhetett a forgatás. Kiss Dániel számára Schell Judit kényszeres karaktere vitte a prímet, említette, hogy ő is szeret ilyen típusú emberekkel foglalkozni. „Azt hozzá kell tenni, hogy ezek álompácienseknek vannak megírva. Mindenki mindent elmond és az ellenállás egy perc alatt letörik. Azért ez meglehetősen ritka.” – fejti ki.

Barát a bajban: az önismeret

A beszélgetés végén szó esett a búcsúzásról, színészi szempontból a karaktertől, szakértői szempontból pedig egy-egy pácienstől. „Egy színész folyton búcsúzik és ezért kénytelen megszokni” – osztotta meg Mácsai Pál.

Mi is emberek vagyunk és a páciensünk története sokszor megfeleltethető a saját életünkben lévő nehézségeknek. Ezért nagyon fontos, hogy a munka mellett legyen valami kikapcsolódás és nagymértékű önismeret

– fogalmazta meg Dr. Bene Ágnes. Ehhez Kiss Dániel is csatlakozott, a szupervízió fontosságának hangsúlyozása mellett azt is említette, hogy számára az fontos, hogy úgymond „mire szerződtek”, elérték-e a kitűzött célt vagy sem. Ha igen, akkor egyértelműen egyszerűbb.

A Terápia sorozat befejező évadának szereplői, középen Mácsai Pál / Fotó: HBO

Az időbe még nézői kérdések is belefértek, majd pedig a Pszinapszistól megszokott pontossággal és profizmussal záródott a jó hangulatú beszélgetés. Műfajában – a művészeti szál megjelenése miatt – az előadás kicsit kilógott a Pszichológiai Napok programkínálatából, de azokra az indokolatlanul ritka alkalmakra emlékeztetett, mikor egy-egy színdarab vagy film után lehetőség nyílik az alkotókkal és szakemberekkel való kötetlen beszélgetésre. Ez a kerekasztal ugyan kötetlen sem volt és az rendező sem volt jelen, de jól esett és több ilyet a színházakba vagy filmfesztiválokra!

A Terápia sorozat befejező évada ingyen elérhető ezen a linken.

Hirdetés