Joaquin Phoenix főszereplésével készítette el Todd Phillips rendező a Joker című filmet, amelyből szívesen készítene folytatást, írja a Collider.

Lehetséges, hogy Joaquin Phoenix további Joker-filmekben is szerepelhet, amennyiben az első film sikeres lesz. A történetben Phoenix az 1970-es évek Gotham City-jében egy feltörekvő komikust játszik, aki végül Jokerré válik.

Joaquin Phoenix Joker
Az Oscar-Díjas Színész Arthur Fleck Szerepében Is Brillírozik / Fotó: Ign

Az író-rendező, Todd Phillips filmje szinte semmiben sem kapcsolódik a képregény világához. A karakterközpontú alkotás a DC-antihős köré épül, amelyből akár egy önálló franchise is válhat. Az ötlet, hogy úgy mutassanak meg egy karaktert, hogy közben semmi köze nincs a korábbi DC-filmekhez, vonzó lehetőség az olyan sztároknak, mint például Joaquin Phoenix.

Még nem is látható, máris díjazzák Joaquin Phoenix Jokerét

A Joana Vicente és Cameron Bailey által vezetett Totontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) színészi díjára terjesztették fel Joaquin Phoenix-et. Korábban ezt a megtiszteltetést Meryl Streep számára ítélték oda. Phoenix részt vesz a Todd Phillips rendezte Warner Bros.-féle Joker észak-amerikai premierjén. A történet az ikonikus gonosztevőről szól, akit a korábbi a Batman-filmekben olyan színészek alakítottak, mint Jack Nicholson, Heath Ledger vagy Jared Leto.

Hiszen ebben az esetben nem kell attól tartaniuk, hogy további folytatásokra vagy spinoff-ra kötelezné őket szerződésük, illetve nem kell ragaszkodni az képregény-univerzumban lefektetett szigorú szabályokhoz sem. Úgy tűnik Phillips és Phoenix számára olyan jó móka volt a Joker elkészítése, hogy a folytatás lehetőségét sem zárják ki.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Bármit megcsinálnék Joaquin-nal, a hét minden napján. Nincs még egy olyan ember, mint ő. Ha szeretné, hogy megcsináljuk, és az embereknek is tetszik a film, és a Warner is felkér bennünket, akkor úgy gondolom, hogy ő és én biztosan kitalálnánk valami nagyon jó dolgot![/perfectpullquote]

– nyilatkozta Todd Phillips rendező a folytatással kapcsolatban.

Todd Phillips Joker
Todd Phillips A Joker Című Film Rendezője / Fotó: Imdb

Ez persze még nem jelenti azt, hogy biztosan lesz Joker-folytatás, de a lehetőség benne rejlik a filmben. A Joker legújabb előzetesében már Robert De Niro is feltűnik:

JOKER – Final Trailer – Now Playing In Theaters

https://www.joker.movie https://www.facebook.com/jokermovie https://twitter.com/jokermovie https://www.instagram.com/jokermovie/ Director Todd Phillips “Joke…

A Joker a Velencei Filmfesztiválon debütált, nagy sikert aratva és hamarosan a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is látható lesz még a hivatalos mozipremier előtt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.