Kiüresedett szlogenből valóságos túlélési harc
A film cselekményének és mondanivalójának kiindulópontját a 2015-ös budapesti menekültválság közvetlen tapasztalatai, valamint egy elfeledett amerikai motivációs beszéd adták. A rendezőt az a kontraszt foglalkoztatta, hogyan válhat egy elcsépelt nyugati frázis élet-halál kérdéssé egy krízisövezetben rekedt gyermek számára.
A hivatalos ismertető szerint a rendező úgy fogalmazta meg az alapdilemmát: „Mi történik, amikor egy elcsépelt motivációs mondat, a »Never Give Up!« (sose add fel!), egy egészen más élethelyzetben hangzik el? Amikor ugyanaz a három szó egy kilencéves kisfiú számára már nem inspiráció, hanem az édesanyjához fűződő utolsó kötelék és a túlélés reménye? Amikor teljesen kimerülve egy régi motivációs videóban ugyanezeket a szavakat egy idegen férfi hangján hallja vissza, a közhelynek tűnő mondat hirtelen egészen más jelentést kap. A fiú nem tudja, ki beszél – csak azt érzi, hogy a mondat ismerős. Az édesanyját hallja benne.”
A koncepció lényegét maga a rendező összegezte, rámutatva az ideológiáktól mentes perspektívára: „Egy gyerek, aki egyik pillanatról a másikra elveszíti mindazt, ami addig biztonságot jelentett számára, nem fogalmakban vagy ideológiákban gondolkodik. Azt érzi, hogy fél, egyedül van, és túl akarja élni mindazt, ami körülötte történik”. A történet hitelessége azon múlt, kit találnak meg a kisfiú szerepére. Végül José María Gómez személyében egy olyan gyerekszínészre bízták a drámát, akinek ez lett a legelső filmes munkája.
