Török Gábor kettős mércét lát ugyanazon alkotmányos eszköz mögött
Török Gábor egyetlen kérdéspárba sűrítette a vitát: „Baka András 2011-es és Sulyok Tamás 2026-os alkotmánymódosítással történő eltávolítását ugyanúgy ítélik meg? Bóka János ma a Partizánban: Nem. Az egyik rendben volt, a másik nem. Baka András és a Tisza: Nem. Az egyik rendben volt, a másik nem.” Az elemző nem azt állította, hogy a két történet minden részlete azonos, hanem azt mutatta meg, hogy az alkalmazott közjogi fogás megítélését mindkét oldalon a politikai pozíció rendezi át.
Az egyik rendben volt, a másik nem.
Török Gábor
Baka hatéves főbírói mandátumát a 2011 végén elfogadott átmeneti alkotmányos szabályok zárták le 2012. január 1-jén, három és fél évvel az eredeti határidő előtt. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2016-os nagykamarai ítélete szerint az idő előtti eltávolítás összefüggött Baka igazságügyi reformokat bíráló megszólalásaival; sérült a bírósághoz fordulás joga és a véleménynyilvánítás szabadsága is. A strasbourgi döntés tehát nem pusztán politikai értékelést, hanem jogsértést állapított meg.
Ugyanaz a közjogi eszköz két külön történetté válik attól függően, hogy melyik politikai oldal használja.
Sulyok Tamás megbízatását a Tisza kétharmados többségével elfogadott tizenhetedik alaptörvény-módosítás szüntette meg 2026. július 20-án. A kormány súlyos bizalomvesztésre és a jogállami intézmények helyreállítására hivatkozott, míg Bóka János azt írta, a módosítás „gyakorlatilag alkotmányos puccsot hajt végre”; az Európai Bizottsághoz is levéllel fordult. A Fidesz–KDNP képviselői közben az Alkotmánybíróságtól kérték a vitatott rendelkezések megsemmisítését, így a történet jogi vége még nem látszik.
A vallomás változik, az alkotmánymódosítás módszere marad
Akira Kuroszava A vihar kapujában című filmjében egy rabló, egy asszony és egy halott szamuráj egymást kizáró történetet mond el ugyanarról az erdei erőszakról és halálesetről. Mindegyik vallomás úgy rendezi át az eseményeket, hogy az elbeszélő kevésbé legyen gyáva, bűnös vagy kiszolgáltatott. Nem egyszerű hazugságverseny zajlik: a szereplők saját önképükhöz igazítják azt, amit igazságként hajlandók elfogadni.
Török megfigyelése ugyanezt a működésmódot találja meg a politikai érvelésben. A kettős mércéről beszámoló elsődleges forrás szerint Bóka elfogadhatónak látja Baka korábbi eltávolítását, de elutasítja Sulyokét; a Tisza oldalán ennek tükörképe rajzolódik ki. A párhuzam ott ér véget, hogy itt a dátumok, a jogszabályok és a döntéshozók nem bizonytalan emlékek: dokumentumokból rekonstruálhatók. A vita arról szól, ugyanazt a hatalomtechnikai eszközt milyen elv alapján minősítik törvényes reformnak vagy elfogadhatatlan leszámolásnak.
A tét túlér az érintett vezetők személyén. Ha egy kétharmados többség alkotmánymódosítással rövidítheti le egy közjogi tisztségviselő előre meghatározott mandátumát, akkor minden későbbi többség örököl egy kész eszközt — és egy korábbi igazolást is hozzá. Az Alkotmánybíróság döntése tisztázhatja Sulyok eltávolításának jogi sorsát, de Török kérdését nem dönti el helyettünk: maradhat-e ugyanaz a módszer egyszer reform, máskor puccs, pusztán attól függően, ki áll a vihar kapujában?