Tóth Gabi reagált arra a vádra, hogy megvették őt, állítása szerint ő még mindig ugyanaz az ember, aki volt, csak felvállalta a hitét.

Az énekesnő hosszú Facebook-bejegyzésben írt arról, hogy rengeteg támadás érte az Eucharisztikus Kongresszus óta, írja24.hu.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez egyes médiumokból, emberekből milyen elképesztő gyűlöletet vált ki. Pont azokból akik folyamatosan az elfogadást, toleranciát kérik számon azoktól, akik nem az ő szájuk íze szerinti értékrendet vallják

– írta Tóth Gabi.

Ismét azt mondta, karaktergyilkosság zajlik ellene, álszentnek és ostobának kiáltották ki, és azzal vádolták, hogy megvette őt a hatalom. 

Az őszinte igazság az, hogy soha nem vártak tőlem semmit ezért cserébe és „megvenniük” sem kellett, hiszen mindig is ez volt az én hitem szerinti, valódi közösségem

– jelentette ki. Tóth Gabi a Békemeneten és a Fidesz kampányzáróján is részt vett, de állítása szerint ő továbbra is ugyanaz a lázadó, aki korábban volt, és “harcolni fog az igazságért, a családjáért és értetek”.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.