XIV. Leó pápa felajánlotta, hogy a Vatikánban rendezzék meg az orosz–ukrán béketárgyalásokat
XIV. Leó pápa a Vatikánt ajánlotta fel helyszínként az orosz–ukrán béketárgyalások számára, miután az isztambuli találkozó nem vezetett eredményre.
Donald Trump legfrissebben posztolt, meglehetősen félrevezető tweetjei miatt új frissítést eszközölt a Twitter. A választások jogszerűségét és Joe Biden győzelmét megkérdőzelező bejegyzések alatt mostantól a következő figyelmeztető felirat jelenik meg:
A választási tisztviselők hivatalosan is Joe Bident ismerik el a 2020-as amerikai elnökválasztás győzteseként.
A Twitter szóvivője elmondta, hogy az új frissítés a már régóta létező “a bejegyzés tükrözi a legfrisseb információkat” címke mintájára lett szövegezve és megtervezve.
A The Verge meglátása szerint szembetűnő a különbség azonban a közösségi-média platform egyik korábbi fülszövege és a mostani, nyíltan állásfoglaló címke között. Míg korábban a Twitter mindössze úgy fogalmazott, a választások eredményét több forrás többféleképpen értelmezte, ezúttal úgy tűnik, egyszer s mindenkorra lezártnak tekinti a leköszönő elnök social media-ámokfutását.
Vajon a hivatalos eredmények melletti állásfoglalás elhallgattaja Donald Trump kétségbesett kapálózását, minek során vélt győzelmét és a mindent átszövő korrupt rendszert posztolja unos-untalan?
The lie of the year is that Joe Biden won! Christina Bobb @OANN
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) December 19, 2020
A Facebook mindenesetre még mindig óvatoskodóbb, ha az ex-elnök cenzúrázásáról van szó. A konkurens platformon megjelenő kétes igazságtartalmú bejegyzések alatti figyelmeztető szöveg a következő: “a választási tisztviselők szigorú szabályokat követnek és széleskörű választási csalásra utaló bizonyítékot nem találtak.”
XIV. Leó pápa a Vatikánt ajánlotta fel helyszínként az orosz–ukrán béketárgyalások számára, miután az isztambuli találkozó nem vezetett eredményre.
Rejtélyes bejegyzésével felcsigázta az internetezőket Orbán Viktor.
Azt is írják, hogy őrizetbe vettek két feltételezett ügynököt, akiket – állításuk szerint – a magyar katonai hírszerzés irányított.
Csütörtök 18 óra után kicsivel felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, majd megszólaltak a harangok is, ami azt jelenti, hogy megválasztották az új pápát.
Nem fog indulni a választáson sem.
A világ politikusai mellett magyarországi kollégáik is tiszteletüket teszik a szertartáson. Magyar Péter a közösségi oldalán osztott meg egy videót a helyszínről.
Nagy port kavart szombaton, hogy Jakupcsek Gabriella lemondta a fellépését a Női Sikernap című rendezvényen, miután megtudta, hogy Magyar Péter is felszólalók között van.
A műsorvezető a hét végén egy női konferencián vett volna részt, ahol arról beszélt volna, hogy mit jelent a XXI. században a család.
A politikai elemző úgy véli, a kormány érzi, hogy baj van, és menti, ami menthető. Ennek a harcnak pedig vannak veszélyei.
Kifejtette, mire gondol.
Donald Trump amerikai elnök nagyon dühös Vlagyimir Putyinra, miután a Kreml vezetője bírálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hitelességét.
Elfogtak egy 19 éves férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy volt gimnáziumában annyi embert végez ki, amennyit csak lehetséges. Ezt közölte a Rendészeti Államtitkárság a Facebook-oldalán szombaton.
Bírságot is kaptak.
Egy 40 éves nő az áldozat.
Nagy Ákos, Márki-Zay Péter és Csintalan Sándor is így tett vagy tesz.
Egy rejtélyes csoport toborzásáról terjednek a pletykák, miszerint „400 nap” néven titkos Facebook-kampányt indít a Fidesz.
Ezt a Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte az MTI-vel.
Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem létrehozója nyíltan kiállt Magyar Péter és az általa vezetett Tisza Párt mellett – derítette ki a Media1.
Az írás a szélsőjobboldali AFD-vezér, Alice Weidel tegnapi Karmelitabeli látogatása elé lett időzítve.
A csütörtök bombafenyegetésekkel kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata és Rétvári Bence államtitkár. Az eseményen kiderült, hogy 11:30-ig már 268 oktatási intézményben volt
Bár Majka új, politikai felhangú klipjének a pozitív szereplője még hasonlít is Magyar Péterre, ő nem ezt a labdát csapta le.
“Január 17-én már a Kossuth Rádióban kezdek”.
Mintegy kétszáz művész, köztük Billie Eilish és Engelbert Humperdinck nyílt levelet tett közzé, amelyben az ellen tiltakoznak, hogy a mesterséges intelligenciát használva visszaélnek hivatásos alkotók hangjával.
Néhány napja még Orbán Viktor látogatta meg.
Az ügyészség szerint nem évült el a bűncselekmény.
Megszólalt az inflációról is a gazdasági miniszter.
Különleges emlékérméket bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank november 20-án, szerdán.
Az atomfegyverek is szóba kerültek a feltételek között, Putyin szerint erre kell kötelezni a nyugati katonai tömböt, hogy eljöjjön a fegyvernyugvás.
Eljárást indítottak a férfi ellen.
Orbán Viktor október 23-i beszéde közben momentumosok megpróbáltak felemelni egy „A Putyin-barát Fidesz elárulta 1956 magyar nemzeti hőseit” feliratú molinót. A többi résztvevő és a biztonsági őrök avatkoztak közbe.
Orbán Viktor ünnepi beszéde alatt. Egy ismeretlen férfi obszcén táblával próbálta lerohanni a miniszterelnököt. Egy ismeretlen férfi megpróbálta lerohanni a miniszterelnököt, aki így biztonsági őrök
A propaganda is rárepült, de az internet nem felejt.
Esélytelen volt a védekezés, nem lehetett már mit tenni, feltartóztathatatlanul jött az árhullám.
A nyugdíj összege év közben is változhat, de ehhez teljesülni kell bizonyos feltételeknek.
Az idei, őszi árvíz nemcsak elképesztő erejű, de időt sem hagyott a nyugodt felkészülésre, ennek ellenére a kormány magabiztosan nyilatkozik a témában.