A tettes, egy kaposvári férfi a gyanú szerint nem először emelt kezet csecsemőre.

Nem először ütötte meg a csecsemőt az apa

Azzal gyanúsítanak egy kaposvári férfit, hogy brutálisan megverte saját, hat és fél hónapos kislányát – derült ki az RTL Klub Híradójából. A riport szerint az apa a múlt csütörtökön támadt rá a csecsemőre, mert felidegesítette a sírása: ököllel többször is megütötte a kicsit, amíg az anya kiment a szobából. 

A bántalmazást a közben visszaérkező nő is látta, mégis csak napokkal később vitte orvoshoz a gyereket, akinek eltört a koponyája, azóta is kórházban van.

A család ekkor került a rendőrök látókörébe, ám a gyanú szerint nem ez volt az eset, hogy a férfi megverte a babát: a riport szerint három hónappal korábban szintén megütötte. A kislánynak látható sérülései lettek, mégsem vitték orvoshoz.

Kiemelték a családból a gyereket

A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt mindkét szülőt gyanúsítottként hallgatta ki, a férfit súlyos testi sértéssel is gyanúsítják, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását. A nő szabadlábon védekezhet.
A férfi és az élettársa eddig négy gyereket nevelt egy kaposvári társasházi lakásban, ahol albérletben laknak. A Híradó úgy tudja, hogy a megvert kislányt kiemelték a családból, a szülők felügyeleti jogát szüneteltetik. A másik három gyerek ügyében is gyámügyi eljárás indult.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.