Csalódást jelentő, mintegy 29 millió dolláros (8,5 milliárd forintos) jegyárbevétellel nyerte a Terminátor: Sötét végzet az észak-amerikai mozis hétvégét iparági becslések alapján.

Noha a franchise hatodik darabja első lett a toplistán, 185 millió dolláros költségvetéséhez képest jóval többet, legalább 40 milliót vártak tőle a bemutató utáni első három napon.

új terminátor 2019 sötét végzet kritika
Terminátor: Sötét végzet / Fotó: Paramount

A kritikák és a közönség kedvezően fogadta a Paramount és a Skydance Media új Terminátorát, így a távolabbi kilátások jók – írta a Variety. Lehetségesnek tartják, hogy a szintén fiatal férfiközönséget célzó Joker halászta el a nézőket előle. A Terminátor: Sötét végzet nyitó hétvégi közönségének 60 százaléka volt férfi, ennek több mint fele 30 évesnél fiatalabb.

Új, véres előzetest kapott a Terminátor: Sötét végzet

A Terminátor: Sötét végzet új előzetese végre megmutatja milyen zúzós is lesz a franchise új filmje, amelyben James Cameron producerként tér vissza és magával csábította a sorozat két veteránját is, Schwarzeneggert és Hamilton t. A rendezői székben sem akárki ül, hiszen a Deadpool-filmet sikerre vivő Tim Miller dirigálja az új, hiperlátványosnak ígérkező sci-fit.

Észak-Amerikán kívül eddig 72,9 millió dollárt hozott az új epizód. A Warner Bros. Joker-filmje a második helyen végzett 13 milliós hétvégi bevételével, amellyel együtt Észak-Amerikában már 299 millió, a világ többi mozijában összesen 934 millió dollárt hozott.

Joker: Lemondtunk az elesettekről, akik megbosszulják mindezt – Kritika

Todd Phillips eredetmozija világszerte az év legvártabb filmjei között volt. Egy újabb szimpla szuperhősfilm helyett azonban kőkemény társadalomkritikát kapunk. A Joker messze túlmutat a már megszokott Marvel- vagy DC-produkciókon. joker kritika, joaquin phoenix, joker film 2019 kritika, joker joaquin phoenix

A harmadik helyet a Demóna: A sötétség úrnője szerezte meg 12,2 millió dolláros jegyárbevétellel, az Észak-Amerikán kívüli piacokkal együtt már 383,2 milliónál tart.

A vártnál erősebben nyitott a Harriet, a Focus Features életrajzi filmje Harriet Tubman afroamerikai polgárjogi harcosról, a rabszolgák felszabadításáért vívott küzdelem egyik hőséről, melyre 12 millió dollár értékben váltottak jegyet a nyitó hétvégén.

A toplista ötödik helyezettje az Addams Family – A galád család 8,5 millió dolláros hétvégi bevételével.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.