Hetek óta mindenki attól tart Európában, hogy Oroszország bármelyik pillanatban megindíthatja az inváziót Ukrajna ellen.

Feszült helyzet

Mint arról beszámoltunk, bizonyos jelentések alapján katonai csapatok hatalmas felhalmozódását figyelték meg Ukrajna északi határán – a fővárostól, Kijevtől feltűnő távolságon belül. A katonák és családjaik arra számítanak, hogy egy elhúzódó háborúba keverednek, miután közölték velük, hogy kilenc hónapig is távol lehetnek otthonuktól.

Az ügyben még a magyar miniszter is megszólalt, Szijjártó Péter úgy véli, Kijev kisebbségellenes politikája miatt nem számíthat a magyar kormány támogatására a mostani feszült konfliktusban.

Kapcsolódó cikk

Kijev és Moszkva azonban az elmúlt napok folyamán tárgyalóasztalhoz ült, amely már egy előrelépés az eddigi állapotokhoz képest. Ezt a tárgyalást Németország és Franciaország kezdeményezésére az úgynevezett Normandiai Formátum kereteiben tartották – írta a CNN.

A Normandiai Formátum a két európai nagyhatalom diplomáciai kezdeményezése, amely 2014 óta próbálja meg ennek kereteiben megoldani a kelet-ukrajnai polgárháborút. Habár azzal eddig nem jártak sikerrel, már tárgyalóasztalhoz ültették a feszült viszonyban lévő két országot.

Feltétel nélküli tartós fegyverszünet

Az orosz és az ukrán delegáció az Elysee Palotában tartott megbeszélés során megállapodtak abban, hogy törekedni fognak a tartós fegyverszünetben Kelet-Ukrajnára vonatkozóan, amelyet „feltétel nélkül” fenn kell tartani.

Dimitrij Kozak, az orosz delegáció vezetője hangsúlyozta ki a tűzszünet feltétel nélküli fenntartását, viszont azt is hozzátette, hogy még továbbra is számos olyan ügy van Kelet-Ukrajnában, amelyet minél hamarabb meg kell oldani.

A Minszki Megállapodással kapcsolatos nézeteltérések ellenére, amelyek Ukrajna és a donyecki, luhanszki régiók között vannak, a fegyverszünetet feltétel nélkül fenn kell tartani

– mondta el Kozak.
Az ukrán delegáció vezetője pedig jelezte, hogy támogatják a tűzszünetet és minden tárgyalásra hajlandóak, hogy a határokon kialakult feszültségeket enyhítsék, valamint megelőzzenek egy esetleges háborút.

Andrij Jermak elmondása szerint már az nagyon pozitív jel, hogy újra tudták alkalmazni a Normandiai Formátumot, illetve közölte, hogy nagyon mélyreható, de egyáltalán nem egyszerű beszélgetésen vannak túl. Jelezte ő is, hogy vannak még ellentétek, amiket meg kell oldani.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet