Megrázó hangfelvételek láttak napvilágot, miközben az ukrán légierő gépei védelem alá vették a szigetet az orosz hadihajókkal szemben.

Az egyik katona élőben is közvetített

Drámai hangfelvétel került nyilvánosságra, amit a Fekete-tengeri szigeten lévő csata során rögzítettek, melynek ideje alatt az ukrán katonák és az orosz haditengerészet egyik tisztje komoly szóváltásba került – közölte a Blikk.

Az orosz tiszt azt tanácsolja az ukrán katonáknak, hogy tegyék le a fegyvereiket, majd adják meg magukat, hogy elkerüljék a vérrontást, a felesleges áldozatokat. „Ellenkező esetben bombázni fogjuk önöket” – szólt a rádióban. Az ukrán katonák erre azt felelték, hogy “baszódjon meg az orosz hadihajó, menjenek a picsába.”

Kitüntetés az ukrán hősöknek

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint azok a katonák, akik Kígyó-szigetet védték, már nincsenek az élők sorában. Az elnök elárulta, minden határőr hősi halált halt, és az utolsó lélegzetükig harcoltak az oroszok ellen. Ezek után az összes ilyen elhunyt posztumusz elismerésben részesül, amivel megkapják Ukrajna Hősi címét.

Ukrajna mellett, azonban már másoknak is üzenget Oroszország és Twitter-oldalukon jelentették be, hogyha Svédország vagy Finnország csatlakozna a NATO-hoz, akkor annak komoly nemzetközi következményei lennének orosz oldalról.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.