Egy barista egy öklössel “válaszolt” Ulrich Engler divattervezőnek, amiért megpróbált előremászni a brit Királyi Operában.

Ulrich Engler divattervező és Matthew Feargrieve barista összeszólalkozott, miután az előbbi megpróbált előremászni a székek között a brit Királyi Operában, írja a Times.

Ulrich Engler Divattervező Megverték Brit Királyi Opera
Ulrich Engler Divattervező, Akit A Brit Királyi Operában Vertek Meg / Fotó: David Mirzoeff / Pa

Ezt nem nézte jó szemmel, így egy jól irányzott öklöst vitt be a divattervezőnek, miközben Wagner egyik operája szólt. A 43 éves férfit most bűnösnek nyilvánította a londoni bíróság.

„Még soha nem néztek rám ennyi gyűlölettel és haraggal rám, mint ez az ember” – nyilatkozta a sértett. Englert eredetileg az incidens kezdeményezésével vádolták, egy éjszakára hűvösre tették, és az operaházból is kitiltották egy életre. A Times szerint ezt azóta feloldották.

A lap megjegyzi, hogy a pénz volt az oka a verekedésnek, hiszen Engler foglalása 365 fontba (~142 ezer forint), ahová mászni próbált pedig 1200 fontba (~468 ezer forintba) került.

A sértett egyébként azt állítja, poszttraumás stressz szindrómával küzd az eset óta. A vádlott ügyében január 22-én hoznak ítéletet.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.