Az utcai hekk, avagy “urbanhacking” a várost kalandtérnek és a lehetőségek tárházának tekinti. A művészet szemüvegén keresztül az utcai hekkelés a köztér és tulajdonságainak átértékelését és az őt mozgató erők átformálását jelenti.
Noha a kifejezés maga (“utcahekk”) újkeletű, mégis generációkat és évtizedeket köt össze, mert valós összefüggésbe hozza a mai, fiatal művészeket és a a művészet történelmi figuráit. A ’60-as évektől a francia Ernest Pignon-Ernest az utcákat járva nagy volumenű műveket ékel be az utcai térbe, amiket addig csak múzeumokban tartottak. A múzeumi nyelv ilyen áttétele jelentéssel teli új helyeket hoz létre, amiknek a lényege az új kapcsolat a nyilvános térrel és a járókelőkkel.
1975 és 1980 között a francia művészeti csoport, az UNTEL pszichológiai kísérleteket végzett a járókelőkkel. A csoport a művészet és a művészek helyét kereste a társadalomban, e célból kényelmetlen és megdöbbentő eseményeket szervezett az utcákon (“turista divatbemutató”).
A “művészhacker” úgy cselekszik, hogy a város sérülékeny, tehát elérhető rendszerként jelenjen meg. E megváltozott térbe az alkotó beszivárog, és sajátjává teszi a cselekvő teret, amibe beemeli a furcsa helyzeteket.
Bármi is legyen a motivációja ezeknek az akcióknak, az eredmény a nyilvános tér átértékelése a viták és beszéd terévé. Banksy azzal, hogy befurakodott a múzeumokba (és felakasztotta műveit a klasszikusok közé), átalakította a nyilvános helyeket és viták, beszéd témájává tette. Nem utolsósorban pedig elkezdte a művészi hackinget.
Azzal, hogy nyilvános tereken, furcsa helyzetekben az emberekre megszólalásig hasonlító próbababákat szór el az emberek között, Mark Jenkins teatralizálja a városi teret. Ezeknek a performace-oknak a megrendezése zavart idézhet elő a járókelőkben és elgondolkodtathatja őket a saját és a többiek viselkedésén.
A művészeknek az utca termékeny talaj lehet a kifejezésre és egyfajta aktivizmus elterjesztésére. Martin Parker a város funkcionális részeinek kiforgatásával megváltoztatja a városi létet és zavart hoz létre a járókelőkben. Az angol Brandalism mozgalom kritikával és destruktívan hasznosítja a nagy cégek köztéri reklámait, mint az Air France vagy a Volkswagen. Kidult a graffitiművész nevének betűivel fújja le és rongálja meg a kapitalizmus szimbólumait, a luxus városi helytartóit, a szuperdrága üzleteket.
A posztmodern társadalmakban, amik a felhalmozásra épültek és a képek áramlására, a városi hekk átalakítja a nyilvános teret cselekvő térré. Ez az érdeklődéskeltő megközelítés visszautal az ’50-es, ’60-as évek avantgard mozgalmaira. Eszünkbe juttathatja a dada hullámait vagy olyan forradalmi kezdeményezéseket, mint a szituacionizmus. Az intézményesedett, a piacon már jelen lévő kortárs művészettel szemben jött létre a városi hekk, egyfajta destruktív, felforgató ellenpontként.
