Varga Judit és Magyar Péter 18 közösen eltöltött év és 15 év házasság után a válás mellett döntöttek.
Magyar Péter kedden este jelentette be közösségi oldalán egy 40 percig nyilvános, majd privátra átállított posztban, hogy válnak Varga Judit igazszágügyi miniszterrel, írja a Blikk.
Az utóbbi két hónapban egyértelművé vált, hogy a közös utunk Judittal véget ért. A jövőben minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ugyan külön, mégis közösen minden szeretetet megadjunk a három csodálatos fiunknak
– írta bejegyzésében. Késő este a hírt Varga Judit is megerősítette, a sajtót pedig arra kérte, legyenek tekintettel a gyerekeikre, és ne találgassanak a kapcsolatukat illetően. „Valóban válófélben vagyunk. Ahogy eddig is, ebben a nehéz időszakban is három közös gyermekünk biztonsága és nyugalma a legfontosabb számunkra.”
A pár megromlott viszonyáról két éve számoltak be először a kormányközeli források, a Blikk információi szerint a párban már akkor is felmerült a válás lehetősége, de a politikai körökből jelezték nekik, hogy túl kényes lenne, ha a választások előtt a válásuk híre uralná a sajtót.
Kapcsolódó cikk
Nőnap alkalmából Varga Judit csak a valódi nőket köszöntötte
A kirekesztésre minden alkalmat meg kell ragadni.