
Óriási balhé a parlamentben: füstbombát gyújtottak a Momentum képviselői – videó
Bírságot is kaptak.
Kávéra invitálta Varga Judit igazságügyi miniszter George Clooney Golden Globe-díjas színészt egy, angol és magyar nyelven is megfogalmazott Facebook-bejegyzésében.
“Ha George Clooney legközelebb mifelénk jár, szívesen vendégül látom egy valódi kávéra és akár még a magyar jogállamiság valós helyzetéről is tájékoztatom, ha a tények is érdeklik. Ígérem, hogy az amerikai filmipar anomáliái kapcsán nem fogom nyilvánosan kritizálni, hiszen arról körülbelül annyi információval rendelkezem, mint ő a közép-európai politikai helyzetről. Valóság. What else Mr. Clooney?” – írta a miniszter bejegyzésében.
Mint azt megírtuk, George Clooney kritikus megjegyzésekkel illette Orbán Viktort és a magyar kormányt. Egy interjúban az új filmje kapcsán elmondta, a mostani állapotok is megágyazhattak annak a környezetnek, amit a filmben bemutatnak.
Közleményben reagált a hollywoodi színész a kormánymédia hadjáratára.
Példaként hozta fel a mindent elárasztó dühöt és gyűlöletet, és itt említette meg Jair Bolsonaro brazil és Orbánt.
Kedden nemcsak Varga Judit, de Szijjártó Péter külügyminiszter is reagált Clooney szavaira.
Nyilván George Clooney-t mint színészt kedveljük, nagyra becsüljük, a maga szakmájának egyik legkiválóbb képviselője és művelője, ez nem is kérdés. Itt azonban nem egy színészeti kérdésről, hanem egy politikai ügyről van szó. Azért az látszik, hogy George Clooney történelmi és politikai ismeretei – hogy is mondjam – némiképpen azért korlátosak
– mondta Szijjártó.
Nem először veszik górcső alá a magyar miniszterelnököt. Tavaly kétszer is helyet kapott a műsorban.
A külügyminiszter hozzátette: “az is látszik, hogy a nemzetközi mainstream médiából szerzi alapvetően az információit, amivel nyilván nincsen semmi baj, mit tudna tenni.”
Log into Facebook
No Description
Majd ismét hangsúlyozta, hogy színészként kedvelik, de “a politikai ismereteiről megvan a magunk véleménye.”
Bírságot is kaptak.
Egy 40 éves nő az áldozat.
Nagy Ákos, Márki-Zay Péter és Csintalan Sándor is így tett vagy tesz.
Egy rejtélyes csoport toborzásáról terjednek a pletykák, miszerint „400 nap” néven titkos Facebook-kampányt indít a Fidesz.
Ezt a Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte az MTI-vel.
Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem létrehozója nyíltan kiállt Magyar Péter és az általa vezetett Tisza Párt mellett – derítette ki a Media1.
Az írás a szélsőjobboldali AFD-vezér, Alice Weidel tegnapi Karmelitabeli látogatása elé lett időzítve.
A csütörtök bombafenyegetésekkel kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata és Rétvári Bence államtitkár. Az eseményen kiderült, hogy 11:30-ig már 268 oktatási intézményben volt
Bár Majka új, politikai felhangú klipjének a pozitív szereplője még hasonlít is Magyar Péterre, ő nem ezt a labdát csapta le.
“Január 17-én már a Kossuth Rádióban kezdek”.
Mintegy kétszáz művész, köztük Billie Eilish és Engelbert Humperdinck nyílt levelet tett közzé, amelyben az ellen tiltakoznak, hogy a mesterséges intelligenciát használva visszaélnek hivatásos alkotók hangjával.
Néhány napja még Orbán Viktor látogatta meg.
Az ügyészség szerint nem évült el a bűncselekmény.
Megszólalt az inflációról is a gazdasági miniszter.
Különleges emlékérméket bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank november 20-án, szerdán.
Az atomfegyverek is szóba kerültek a feltételek között, Putyin szerint erre kell kötelezni a nyugati katonai tömböt, hogy eljöjjön a fegyvernyugvás.
Eljárást indítottak a férfi ellen.
Orbán Viktor október 23-i beszéde közben momentumosok megpróbáltak felemelni egy „A Putyin-barát Fidesz elárulta 1956 magyar nemzeti hőseit” feliratú molinót. A többi résztvevő és a biztonsági őrök avatkoztak közbe.
Orbán Viktor ünnepi beszéde alatt. Egy ismeretlen férfi obszcén táblával próbálta lerohanni a miniszterelnököt. Egy ismeretlen férfi megpróbálta lerohanni a miniszterelnököt, aki így biztonsági őrök
A propaganda is rárepült, de az internet nem felejt.
Esélytelen volt a védekezés, nem lehetett már mit tenni, feltartóztathatatlanul jött az árhullám.
A nyugdíj összege év közben is változhat, de ehhez teljesülni kell bizonyos feltételeknek.
Az idei, őszi árvíz nemcsak elképesztő erejű, de időt sem hagyott a nyugodt felkészülésre, ennek ellenére a kormány magabiztosan nyilatkozik a témában.
Jelentős határidő közeleg, vasárnapig van idő cselekedni.
Papíron másfélszer nagyobb a vagyona, mint az ismert 100 leggazdagabb magyaré együttvéve.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.
Orbán Viktor indoklás nélkül mentette fel Szeiler Orsolya helyettes államtitkárt, aki az első Orbán-kormány óta dolgozik a miniszterelnöknek.
Súlyos emelés jön.
Varga Judit megtörte a csendet.
Csak össze ne vesszenek.
Szerinte a kormányfő feleségének, Lévai Anikónak is komoly szerepe van: „(…) nagyon nagy ráhatása van a párton belüli ügyekre és néhány dolog ellenőrzésére”.
Tényi István volt fideszes képviselő – aki korábban már több feljelentést is elindított – tiltott adatszerzés bűntett gyanúja miatt ismeretlen elkövető ellen tett bejelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál Magyar Péter legfrissebb interjúja után.
Kedden északnyugat felől továbbra is gyakran növekszik meg a felhőzet a napsütés mellett, és szórványosan záporok is előfordulnak. Nagy területen lesz erős a szél. 11 fok köré melegszik a levegő.
Teljes ellenőrzése alá vonta az orosz hadsereg Avdijivka várost a Donyec-medencében – jelentette Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szombat este a Kremlben Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.