Nem érezte, hogy magában kell tartani.
Miután Novák Katalin államfő lemondása után Varga Judit volt igazságügyi miniszter is távozik a közéletből, meglepő Facebook-posztot tett ki Varga Judit volt férje, Magyar Péter.
Magyar a posztban azt írja, hogy benyújtotta lemondását mindkét állami társaságban betöltött pozíciójáról, és lemond a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt.-ben viselt felügyelőbizottsági tagságáról. A lemondás mögött azonban nem szakmai okok állnak.

Kapcsolódó cikk

„Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak” – írja a posztban Magyar Péter.
A posztot innentől szó szerint, teljes terjedelmében idézzük.
„Sokáig hittem egy ideában, a nemzeti, szuverén, polgári Magyarországban és sok évig próbáltam a magam szerény eszközeivel hozzájárulni ahhoz, hogy ez megvalósuljon. De az utóbbi évek során szép lassan és ma végképp rá kellett jönnöm, hogy mindez valóban csak egy politikai termék, egy cukormáz, ami csupán két célt szolgál, a hatalomgyár működésének elfedését és az irdatlan mértékű vagyonok megszerzését.
Hiszem, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok, nem az oligarchák és még csak nem is pár befolyásos család országa, hanem a Hunyadi Jánosok, Széchenyi Istvánok, Semmelweis Ignácok, Bethlen Istvánok, Radnóti Miklósok, Slachta Margitok, Márai Sándorok, az 56-os szabadságharcosok, a Ludas Matyik és minden jóravaló magyar hazája.
12 éves korom óta a fülembe csengenek az első szabadon választott miniszterelnökünk szavai: »Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.«”
Magyar Péter a posztot ezzel zárja: „Ne féljetek! Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké.”

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet