Táviratot küldött a magyar miniszterelnöknek.

Vlagyimir Putyin orosz elnök gratulált Orbán Viktornak az országgyűlési választáson aratott győzelméhez – írja a Taszsz orosz állami hírügynökség.

„Vlagyimir Putyin, az Oroszország elnöke gratuláló táviratot küldött Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek” – áll az üzenetben.

Mint a Kremlben megjegyezték, Putyin bizalmát fejezte ki, hogy “a nehéz nemzetközi helyzet ellenére a kétoldalú partnerség további fejlesztése teljes mértékben megfelel Oroszország és Magyarország népeinek érdekeinek”.

Putyin gratulációjának híre vévigsöpört a világsajtón is: a Times of Israeltől a BBC-n át egészen a CNN-ig.

Ugyan Orbán rendre megszavazza az Európai Unió által előterjesztett szankciókat, tudatosan nem nevezi nevén az orosz elnököt és nem is fogalmaz meg róla negatív kritikát. Mint megírtuk ebben a cikkünkben, egyenesen kimondta, nem akar Putyin ellensége lenni.

Kapcsolódó cikk

„A baloldal a háború oldalán áll – akkor is, ha ezt nem tudja” – ezzel a felütéssel kezdődik a magyar miniszterelnök írása, amit a Facebookra posztolt.

Orbán szerint amit a baloldal mond, az belevisz bennünket a háborúba. „Katonát küldeni az azt jelenti, hogy részesei leszünk egy háborúnak.

Fegyvert küldeni az azt jelenti, hogy akinek szállítunk, az lehet, hogy majd örülni fog”, „de akivel szemben azt a fegyvert használják, annak az ellenségei leszünk, a Jóisten tudja pontosan, mennyi ideig” – írja anélkül, hogy Oroszországot és Putyint megnevezné.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.