Japán felajánlotta Vlagyimir Putyinnak, hogy adományoznak neki egy újabb Akitát, hogy fedeztesse kedvenc kutyájával, de az orosz elnök elutasította az ajánlatot.

Vlagyimir Putyin nagy kutyabarát, az elmúlt 20 évben már hét négylábú barátja is volt, jelenleg négy kutyája is van, írjaDaily Star.

Amikor 2000-ben hatalomra került, Putyin két uszkárral érkezett, akiknek felügyeleti jogát elvesztette volt felesége, Ljudmilla javára a válásuk során. A leghosszabb ideig tartott kutyája egy Konni nevű fekete labrador volt, aki 1999 és 2014 között volt mellette, és még Putyin találkozóin is részt vett.
Vlagyimir-Putyin-Kutyai-Akita

Jelenleg négy kutyája van – három pásztorkutyája és egy Yume nevű japán akita hegyi kutya, aki minden szempontból a kedvence. Putyin 2012-ben kapta Yume-t, akinek neve japánul álmot jelent. A négylábút ajándékba kapta Japántól, annak jeleként, hogy megbecsülik az ország által nyújtott segítséget a 2011-es fukusimai atomkatasztrófát követően.

Mivel Yume-nak nincs párja, a japánok felajánlották, hogy adnak Putyinnak egy második, hím akita kutyát, hogy fedeztethesse kedvencét. Az orosz elnök azonban visszautasította az ajánlatot, elvileg nem indokolta meg a döntését.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.