Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács kijevi titkára bejelentette, hogy az ukrán elnök megölésére felbérelt elit orosz gyilkososztagot sikerült semlegesíteni.

Olekszij Danilov bejelentésében, amiről a Daily Star is beszámolt, azt mondta, már az osztag érkezése óta figyelemmel követik a csapatot. 

Állítása szerint az elit gyilkososztagot Ramzan Kadirov, az orosz csecsenföldi régió vezetője és Vlagyimir Putyin szövetségese küldte az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij megölésére.

Az információt az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat képviselőitől kaptuk, akik nem akarnak részt venni ebben a véres háborúban

– tette hozzá Danilov.

Elmondása alapján az osztagot két részre szakították, az egyik csapat ellen Hostomelben tüzet nyitottak, a másikat pedig jelenleg fegyverekkel tartják fogva. 

Hetedik napja tart az orosz-ukrán háború. Az Európai Unió több állama is hadi eszközökkel segíti az ukránokat, Orbán Viktor kijelentette, Magyarországnak nincsen nélkülözhető fegyvere a szomszédos ország számára. A háborúban már kárpátaljai magyar katonák is elestek. Az első orosz-ukrán béketárgyalásról ebben a cikkünkben írtunk korábban. A források szerint az orosz csapatoknak fogy az élelme, és a logisztikai problémák miatt az orosz hadierők előrenyomulása lelassult. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet