Az ukrán elnök szerint atom- és vegyi fegyvereket is kész bevetni Vlagyimir Putyin az orosz-ukrán háborúban.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken azt mondta, „a világ minden országának” fel kell készülnie arra a lehetőségre, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök taktikai nukleáris fegyvereket vethet be az Ukrajna elleni háborúban – mondta péntek délután a CNN-nek adott interjújában.

Az ukrán elnök szerint Putyin akár atom- akár vegyi fegyvereket is kész bevetni, mert semmire sem becsüli az ukrán emberek életét.

“Nem csak nekem, hanem az egész világnak, az összes országnak aggódnia kell, mert ez nem csak információ lehet, hanem az igazság” – mondta. 

Mint hozzátette, nem félni kell ettől, hanem készülni kell az eshetőségre. 

Ugyanakkor megjegyezte: “Ez nemcsak Ukrajna kérdése, hanem az egész világé”.

Zelenszkij eddig az Oroszországgal vívott mintegy 50 napos háborúban mindvégig Ukrajnában maradt, miközben az ukrán erők ellenálltak a Kreml Kijev elfoglalására irányuló kísérleteinek.

Ukrajna arra számít, hogy a napokban beindulhat egy nagyobb orosz hadművelet a Donyec-medencében. Hosszú és véres csatára van kilátás, aminek az eredménye új alapot adhat a fegyverszüneti tárgyalásokra.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.