A napokban ment körbe a magyar sajtóban, hogy Orbán Viktor beszédét a VOLT Fesztiválon, 7-8 percenként levetítetik. A Sziget Zrt. vezetője, Kádár Tamás reagált az ügyre, aki elmondta, a Balaton Soundon is “előzenekar” lesz a magyar miniszterelnök.

Mint beszámoltunk róla, a VOLT Fesztiválon Orbán Viktor hírhedt beszédére lehet csapatni. Hét-nyolc percenként vetítik le a szovjet csapatok kivonulását követelő magyar miniszterelnök spotját.

Balaton Sound Volt Fesztivál Kádár Tamás Sziget Vezetője
Balaton Sound, 2018 / Fotó: A Fesztivál Hivatalos Facebook-Oldala

Molnár Áron, ismertebb nevén noÁr felemelte a szavát a történtek után. Mint mondta videójában, bojkottra hívja az előadókat. Elfogadhatatlannak tartja, mint mondta, hogy Orbán Viktor legyen az “előzenekar” egy zenei fesztiválon.

noÁr bojkottot hirdet a VOLT Fesztiválon megjelenő Orbán Viktor-beszéd miatt

A VOLT Fesztiválon 2019-ben megemlékeznek a rendszerváltás 30. évfordulójára. Ennek értelmében Orbán Viktor magyar miniszterelnök hírhedt beszéde 7-8 perces spotokban hallható és látható a fesztiválon. Harminc éves a rendszerváltás, és erről a VOLT Fesztiválon is megemlékeznek. Orbán Viktor magyar miniszterelnök híres, Nagy Imre temetésén elmondott beszédét adják le óriáskivetítőn 7-8 percenként.

Vető Viktória, a Sziget Zrt. sajtófőnöke az Index kérdésére elmondta, “megállapodásuk van a Terror Házával a 30 évvel ezelőtti eseményekre.” Ennek tudható be, hogy a soproni fesztiválon állami spotok is hallhatók.

A sajtófőnök után Kádár Tamás, a Sziget Zrt. vezetője is megszólalt az ügyben. Mint elmondta a HVG-nek, szerinte kicsit eltúlzottak a reakciók a videó miatt. Hozzátette, nem gondolja, hogy bárkit meggátolna a spot abban, hogy bulizzon.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A Terror Háza Múzeummal van egy együttműködésünk, különböző felületeken mi is kommunikáljuk a rendszerváltás 30. évfordulóját, ez a videó az egyik eleme ennek. Nyilván relatíve kevés beleszólásunk van abba, milyen reklámfilmet készítenek, nem tudjuk cenzúrázni őket, ahogy ők sem minket. De nem érzem ezt annyira vészesnek[/perfectpullquote]

– jegyezte meg Kádár.

Orbán Viktor híres beszéde óriáskivetítőn hallható a VOLT Fesztiválon

Harminc éves a rendszerváltás, és erről a VOLT Fesztiválon is megemlékeznek. Orbán Viktor magyar miniszterelnök híres, Nagy Imre temetésén elmondott beszédét adják le óriáskivetítőn 7-8 percenként. (Egyik legjobb fiatalkori fotóját itt tekintheted meg.) Bár fontos megjegyezni, hogy nem rajta múlott a szovjet csapatok kivonulása, amit követelt a beszédében.

Noár bojkottjára azt mondta, ez szíve joga. A válaszából kiderült, hogy a Balaton Sound is hangos lesz a spottól, levetítik a reklámfilmet. Megjegyezte, hogy a Sziget Fesztiválon már nem lesz hallható és látható, egy fotókiállítást terveznek a rendszerváltás évfordulójára emlékezve.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.