Woody Allen megállapodott az Amazonnal, és visszavonta a szerződésszegésért az év elején benyújtott keresetét – jelentették hírügynökségek.

A 83 éves rendező azért perelte be az Amazont, és követelt tőle több mint 68 millió dolláros (19 milliárd forint) kártérítést, mert szerződésük ellenére a stúdió nem forgalmazta az A Rainy Day in New York című filmjét. A szerződést négy filmre kötötték 2017-ben, de a cég tavaly júniusban egyoldalúan felmondta azt, Woody Allen keresete szerint az ellene szóló zaklatási vádak miatt.

woody allen amazon per a rainy day in new york
Woody Allen / Fotó: Kevin Winter / Afp / Getty Images

A rendezőt évtizedekkel ezelőtt azzal gyanúsították meg, hogy 1992-ben szexuálisan zaklatta nevelt lányát, Dylan Farrow-t. Azonban soha nem emeltek vádat ellene, mert nem találtak rá bizonyítékot. Allen azzal érvelt a Manhattanben benyújtott keresetben, hogy az Amazon a szerződéskötéskor tisztában volt a „25 évvel ezelőtti alaptalan gyanúsításokkal”, mert azok 2014-ben nyilvánosságra kerültek, tehát erre hivatkozva nem bonthatta volna fel a szerződést.

Kapcsolódó cikk

Woody Allen már be is perelte az Amazont, 19 milliárdot követel

Az Amazon viszont azzal érvelt a szerződés felmondása mellett, hogy Allen becsmérlő megjegyzéseket tett a MeToo mozgalomra. Emiatt a cég úgy gondolta, hogy soha nem fog neki befolyni az eredetileg remélt haszon a szerződésből.

Kapcsolódó cikk

Scarlett Johansson szerint ártatlan Woody Allen a szexuális zaklatás vádjában

Azt nem lehet tudni, hogy a rendező és a cég megállapodása miről szól, csak az ismert, hogy péntek este nyújtották be a kereset megszüntetésére vonatkozó kérelmet a bírósághoz, és az ügyet ismerő meg nem nevezett források úgy nyilatkoztak a Deadline című honlapnak, hogy „végül mindkét fél veszített”.