Megtartotta első beszédét az új pápa, XIV. Leó a híveknek.
A csütörtökön megválasztott XIV. Leó pápa első, olasz, majd spanyol nyelven mondott beszédében folytonosságot hirdetett elődje, Ferenc politikájával, és előtte tisztelegve arra buzdította a híveket, hogy „félelem nélkül, egyesülve, kéz a kézben Istennel és egymással” haladjanak előre.
Az új pápa először békét kívánt minden népnek a Földön, majd azt mondta, szeretné folytatni Ferenc pápa húsvéti áldását.
“Még a fülünkben cseng Ferenc pápának az a gyönge és mégis bátor hangja, amellyel megáldotta Rómát. Megáldotta az egész világot is. Engedjétek meg, hogy ugyanezt az áldást folytassam. Isten szeret mindannyiótokat!” – mondta XIV. Leó pápa
Mjd így folytatta: “Segítsétek egymást, építsetek hidakat, mindannyian egyesülve, hogy egyetlenegy nép legyünk. Köszönet Ferenc pápának!”

Kapcsolódó cikk

Az új pápa akkor is megidézte elődjét, amikor Ferenchez hasonlóan szinodális egyházat hirdetett meg, amely azt jelenti, a döntések a hívek bevonásával történnek. Megköszönte bíborostársainak is, hogy őt választották erre a feladatra, és spanyol nyelven külön köszöntötte egykori perui egyházmegyéjét.
Szent Ágostontól is idézett, amikor azt mondta:
Veletek vagyok keresztény, és értetek vagyok püspök.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet