Az elbocsátott stábtagok jelentik az új utánpótlást

Burbank csendes, jelöletlen ipari zónáiban egymás után nyílnak a tartalomgyártó központok, ahol már rég nem amatőr kézikamerás felvételek készülnek. A Smosh nevű népszerű komédiacsatorna nemrég költözött be egy mintegy háromezer négyzetméteres komplexumba, amelynek pontos címét a túlbuzgó rajongók miatt titkolják.

A csatorna bevételei három év alatt az ötszörösére nőttek, miközben a munkatársak száma megháromszorozódott és elérte a száz főt. Alessandra Catanese, a produkció vezetője nyíltan beszélt arról, honnan érkezik a munkaerő a bővüléshez: „Az utóbbi időben sokat viccelődtem ezzel, de teljesen komolyan gondolom: a Paramount, a Disney és a Netflix leépítései jelentik számunkra az utánpótlásbázist.”

A stúdiók dominanciáját az is kikezdte, hogy az internetes alkotók önállóan kezdtek el mozifilmeket forgatni és a hagyományos mozihálózatokban vetíteni. Mark Fischbach, ismertebb nevén Markiplier, negyvenmilliós követőtáborát mozgósítva saját forrásból hozta tető alá az Iron Lung című független sci-fi horrort, amely azonnal felkerült az amerikai sikerlistákra.

Az alkotó a stúdiókra nehezedő nyomást érzékeltetve úgy fogalmazott, hogy a videómegosztó felülete „egy mázsás szörnyeteg, amely mindenki válla felett ott ólálkodik”. A siker hatására más fiatal független rendezők munkái is országos forgalmazásba kerültek, ami bizonyította, hogy a közösségi platformokról közvetlenül is meg lehet tölteni a mozitermeket.

A hollywoodi döntéshozók pánikba estek a nézettségi adatok láttán, és hamar felismerték, hogy a nézők visszaszerzéséhez maguknak is alkalmazkodniuk kell az új vizuális formátumokhoz.

A nézettségi adatok nyomán a streamingóriások stratégiát váltottak, miközben Ted Sarandos korábbi nyilatkozata egészen új megvilágításba került. Miért kényszerültek a stúdiók a független internetes alkotók kegyeit keresni?