Álmukban, közelről lőtték fejbe Z. Nagy Bálintot, a feleségét, Z. Nagyné Dunai Gizellát, valamint két fiukat, a 17 éves Dánielt és a 10 éves Balázst 28 évvel ezelőtt, 1994. január 23-án.

Semmi használható nyom nem maradt

A családfő alkalmazottai fedezték fel a történteket akkoriban, hiszen nem érték el főnöküket. Az ablakon keresztül pillantották meg az egyik gyereket az ágyában vérbe fagyva.

„Az emeletes kertes házban egy héten át nyolcan kerestünk nyomokat mindent centiméterről centiméterre átvizsgálva. Ezt követően a tettes behatolásának helyétől kiindulva végig mentünk a lakáson, amelyben nem volt felfordulás” – elevenítette fel a helyszínelés menetét Kárándi Béla nyugdíjas alezredes. A volt helyszínelő hozzátette, hogy még mielőtt nekiálltak a nyomok rögzítésének, mindent lefotóztak és levideóztak.

A rendőröknek sajnálatos módon nem tudták azonosítani az elkövető lábnyomát. Emellett, azt a táskát sem találták meg, amelyben az áldozat feltehetően több millió készpénzt szokott tartani, kérdés, hogy az elkövető elvitte-e.
„Teljes kudarcnak éreztük, hogy nem bukkantunk nyomokra, hogy hiába csúsztunk, másztunk, semmi használhatót nem tudtunk rögzíteni” – vallotta be.

A szerb halálosztót fogták és ítélték el

Később ezeket a gyilkosságokat a szerb halálosztónak, Magda Marinkónak tulajdonították, csakúgy, mint az elrabolt és elő nem került Farkas Helga nagynénjének megölését Orosházán. Marinko azonban a Z. Nagy család kivégzését nem ismerte el. Azt állította, hogy tudja kik a tettesek, de saját rokonainak védelmére hivatkozva nem árulta el a nevüket – írta Blikk.

Z-Nagy-Balint-Csalad-Gyilkossag-Szeged-Magda-Marinko-2
/ Fotó: RAS-Archívum
Marinkót 1994 januárjában tartóztatták le és végül a kecskeméti és az orosházi gyilkosságok miatt nyereségvágyból, előre kitervelten, több emberen, különös kegyetlenséggel, részben társtettesként elkövetett emberölés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. A Z. Nagy család megölésével is megvádolták a szerb halálosztót, de az alól felmentették, mert arra az időpontra volt alibije.
A rettegett sorozatgyilkos elítélésekor még nem létezett a valós életfogytiglani büntetés, így 25 év után kétévente felülvizsgálják, hogy szabadulhat-e. Idén februárban a Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája nem engedélyezte Magda Marinko feltételes szabadlábra bocsátását.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Nincs több cikk