Zalatnay Sarolta néhány hete kapott 10 milliót a miniszteri keretből, most ugyanonnan újabb 2,5 millió forintos támogatás érkezik „életmű-összefoglaló kiadványok kiadására”. Zalatnay nemrég aláírta a Stop Gyurcsány-petíciót, de azt állítja ennek nincs köze a hirtelen jött pénzesőhöz.

2,5 milliót határoztak meg az énekesnőnek

Szeptember közepén Zalatnay Sarolta tízmillió forint miniszteri támogatást kapott „az életmű koncertkörút megvalósítására”. Az NKA honlapján október 1-én közzétett pályázati döntésekből kiderül, hogy Kásler Miklós most újabb támogatást hagyott jóvá az énekesnőnek, ezúttal 2,5 millió forintot – vette észre a 24.hu.

Mint írtuk, a hirtelen és mindenféle bírálat nélkül, kizárólag miniszteri döntéssel kapott támogatás előtti napokban írta alá Zalatnay a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! elnevezésű petíciót Érden, amiről fotó is készült, Dömötör Csaba fideszes és Aradszky András KDNP-s országgyűlési képviselők büszkélkedhettek a celeb támogatóval.

Zalatnay Sarolta: "Mindig is hirdettem, hogy nem foglalkozom politikával"

Később Zalatnay határozottan elutasította azokat a feltételezéseket, hogy a politikai állásfoglalás és a miniszteri támogatás között bármiféle összefüggés lenne.
„Mindig is hirdettem, hogy nem foglalkozom politikával. Ebben az esetben sem álltam politikai akció mögé, a tetszésemet és a nemtetszésemet fejeztem ki. Itt most az utóbbit, mert elegem van a gyűlölködésből. A véleményemet továbbra is elmondom, akinek ez nem tetszik, az mehet isten hírével” – mondta, hozzátette: „Szép is lenne, ha 10 milliót érne az aláírásom! A pénzt nem a zsebembe adják, a turné minden egyes elemével el kell számolni”.

Az emberminiszter egy másik könnyűzenei produkciót is nagyon fontosnak tartott bőkezűen támogatni: 25 millió forintot kap a Szigeti ferenc vezette Karthago Media KFT egy Máté Péter-emlékest és egy Karthago-nagykoncert megszervezésére, illetve még 20-at Máté Péter-emléklemezre és klipre. A legtöbb pénzt, 40 milliót a mostani miniszteri döntésben a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet kapja egy app kifejlesztésére.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.