Érzelmekkel telve emlékezett meg párjáról egy gyászoló férfi, aki a vihar miatt vesztette el kedvesét. Éppen a férfi taxijával tartottak hazafelé, amikor egy fát rájuk döntött a vad vihar.

“Kis halamnak” becézte feleségét

A 37 éves Juliana Quieroz Murilo a mentősök minden erőfeszítése ellenére is a helyszínen meghalt. Férje, a 39 éves Carlos túlélte a balesetet – írta a Daily Star.

Sok szempontból én is meghaltam. Elválaszthatatlanok voltunk 

– kezdte elcsukló hangon a gyászoló férfi.
Azt mondta, hogy Juliana, aki takarítónőként dolgozott és tanárnak készült, édes, imádnivaló, barátságos és tökéletes volt. Rettegett az úszástól, de tavaly engedte Carlosnak, hogy megtanítsa. Azóta egy közös tengerparti utazásra gyűjtöttek és a férfi “kis halamnak” becézte Julianát. 

Szerencsétlen tragédia

Elmondta, hogy hirtelen csattanás történt, és a fa összezúzta a tetőt. Pont a feleségén landolt. Ő magánál volt, de kábultan. Ekkor egy nő jött, fogta a férfi kezét és beszélt hozzá, mielőtt kivágták a roncsok közül és mentőautóba tették.

Azt mondták, hogy a feleségem meghalt. Összetört a szívem. Nem tudom kiverni a fejemből a jelenetet. Mindig én viszem haza. Azt akartam, hogy biztonságban legyen, különösen az erős szél miatt. Nem tudom elhinni, ami történt. Hogy történhetett ez? Annyira szerettem őt 

– tette hozzá könnyivel küzdve Carlos, aki szerint ők egy személy voltak.

A pár eredetileg Brazíliából származott, és 15 éve voltak házasok. Az Eunice vihar négy halálos áldozatot követelt, amikor a múlt hét végén átviharzott Nagy-Britannián és Írországon, a széllökések elérték a 122 mérföld/órás sebességet. Hasonló szél okozta balesetben hunyt el 4 általános iskolás gyermek, 5 társuk még kórházban van.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet