Kajdi Csaba Cyla elmesélte, hogy milyen problémába futott Amerikában, ahova annak idején egy fiatalember kedvéért utazott el.

Kajdi Csaba egy rádiósműsorban vendégeskedett, ahol elárulta, egy sportos fiatalembert, Robertet látogatta meg Portlandben, de az utazás egyáltalán nem volt zökkenőmentes, írjaBlikk.

Megérkeztem, ő meg sehol sem volt. Kiderült, hogy valahova elutazott iskolát nézni. Állítólag hagyott nekem kulcsot, de persze sehol sem találtam.

“A helyiek nagyon kedvesek voltak, próbáltak segíteni, minden lábtörlőt felemeltünk, minden követ arrébb tettünk, de kulcs, az nem volt. Én meg alig tudtam akkor még angolul, tiszta ciki volt” – idézte fel. Végül azonnal megbocsátott, amikor Robert visszatért, de a rossz élmények ezután sem értek véget.

Ő egy nagyon sportos fiatalember volt, úgyhogy szerettem volna tartani vele a lépést. Adott is egy görkorit, én meg el is indultam vele. Annyira, hogy már négy és fél órája köröztem Portlandben, véresre törte a lábamat a cipő, miközben azt sem tudtam, hol vagyok.

“Portland túloldalán ültem egy padon, már este 11 volt és zokogtam. Ha Robert nem jár arra a tragacsával, lehet, hogy még mindig ott köröznék” – emlékezett vissza.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

dudas miki edesapja temetes

Titokban eltemették Dudás Miki édesapját – kép

Dudás Miki édesapját, Dudás Istvánt tavaly augusztus végén bokszolók verték félholtra. A férfi az esetet követően hónapokig kómában feküdt, de hiába küzdöttek az életéért. Családja úgy döntött, hogy teljes titokban helyezik végső nyugalomra.

radics gigi betegsege nagy duett 2025

Egy éve titkolja súlyos betegségét Radics Gigi

Az énekesnő a Titkok Ramónával című műsorban tett megdöbbentő bejelentést, hiszen most beszélt először súlyos betegségéről, amit már egy éve titkol a nyilvánosság elől. Radics Gigi azt is elárulta, már a műtéten is túl van, de nagyon megviselte őt ez az időszak.