Az alkotócsoport szó már önmagában ígéretesen hangzik. A művészet sokszor egyéni munka, mégis szüksége van az embernek a közegre, ahol a gondolatok megfogannak. És azt hiszem, hogy ez a hangulat érződik is a munkákon, és ez elmondható az E. SZ. M. E. csoport: MINDEN, AMI KÖRÜLVESZ kiállítása kapcsán is a Müsziben.
Talán azáltal, hogy sokféle ember sokféle munkája látható, az összhatás egységes, mégis egyéniségekre bontható. A kiállítás a Müszi negyedéves programjának része, ahol önszerveződő alkotói közösségek tevékenységeit mutatják be. Az alkotók az E.S.Z.M.E. csoport (Egyeki Szabad Művészeti Egyesület) tagjai, közülük tizenegy fiatal művét láthatjuk: Baraté Ágnes, Csörgő Tamás, György Irma, Kilyen Eszter, Kovács Vörös Réka, Mohai Zsófia, Hajtogató Terézia, Mucza Viktória, Tasnádi Szandra, Tóth Enikő és Zelena Veronika.
Érdekes élmény már maga a hely felkeresése, mindig az az érzésem, mintha egy régi középiskola padlására tévedtem volna be. Egy otthonos hely, ahol igazából senki nem kérdezi meg a betévedő embert, hogy kicsoda, és mit keres itt, bárki kényelmesen besétálhat, leülhet beszélgetni a régi fotelek egyikére. A kiállítás az egyik sarokban elkerített teremben található. Ingyenesen látogatható, és az ember addig időzik ott, ameddig jólesik, vagy amíg a hely nyitva tart. A kis sarokba belépve az ember hirtelen elfeledkezik a kint pingpongozókról, átlép egy múzeumba, ahol egy kicsit egyedül marad a művekkel. Mint már említettem, nagyon erős atmoszférája van a kiállításnak, talán a sokféleség adja az erejét. Mindegyik darabhoz egy kicsit másféle értelmezési mechanizmussal kell hozzáállni.
A terembe lépve rögtön Tóth Enikő akriljai vonzzák be a tekintetet meseszerű színeivel és formáival. Mellette nem sokkal Csörgő Tamás fotószerű festményével találkozunk. A következő falon viszont már Mohai Zsófia képei szerepelnek, melyek álomszerű színeivel és formáival a másik végletet képviselik. A festményeken kívül installációk is szerepelnek úgy, mint György Tímea Levegő című plasztik műve, amely az installációk egyike, egy absztrakt forma, átlátszó műanyag, mintha valamilyen megfagyasztott légáramlat lenne.
Mindezt felfüggesztve látjuk a terem közepén. Elgondolkodhatunk, hogy vajon maga a műanyag ábrázolja a levegőt, vagy az maga, ami lehetővé teszi az észlelést. A műanyag lapok közti lég helyeződik a középpontba. A kiállítás címe Minden, ami körülvesz, és erre az alkotók többféle választ adnak. Hol szimbolikus, spirituális szinten, hol a közvetlen, szemmel látható környezet szintjén, mint az előbb említett levegő, amely itt valahogy mégis műanyagból van. A műanyag láttatja a levegőt, azt a kérdést veti fel, hogy hogyan ábrázolhatjuk a láthatatlant. Vagy hogyan ábrázoljuk azt, amit észlelünk, ismerünk, de problematikus, hogy miként adható vissza mindez vizuálisan, egyáltalán megragadható-e. Megragadható-e egy fotó által, és a képzőművészetnek milyen eszközei vannak erre? Ha egy festmény egy fotót ábrázol, már magát az észlelést látjuk, nem a valóságot.
Vagy megragadható-e az a pillanat, amikor mondjuk, kinézünk egy ablakon? Személyes kedvencem Kovács Vörös Réka filccel festett ablaküvege. Mintha úgy örökítenénk meg az adott pillanatot, hogy az ablakon kinézve körberajzoljuk a látott világot, így az ablaküvegnek hordozó funkciója lesz, holott általában csupán egy zavar az észlelésben. Vele átellenben egy kotyogós kávéfőző szürrealisztikus látványa függ a falon. Abszurd, mégis kísértetiesen ismerős, valóban a mindennapjainkat látjuk. Arra gondolok, hogy a konyhában valamikor én is hasonlóképp látom a világot, mint ahogy Kilyen Eszter műve itt ábrázolja a gáztűzhely-rémálmot.
Sokféle hangulatot és sokféle értelmezést vet fel a kiállítás, mégsem befogadhatatlan, a koncepció remekül működik, és helyezi el az egyes alkotásokat az értelmezésben.
Fotók: Várszegi Eszter
