Egy négy évig tartó nyomozás eredményeként került nyilvánosságra, hogy valójában milyen mértékű szexuális visszaélések történtek évtizedeken át a német katolikus egyházon belül. Reinhard Marx bíboros elismerte, hogy az egyház elvesztette a közbizalmat. 

Egy nagy horderejű nyomozás több évtizedes, javarészt eltussolt pedofíliát tárt fel

A német egyházakról, köztük a katolikusról idáig humanitárius, menekülteket segítő tevékenységük kapcsán írtunk. Most azonban fény derült a német katolikus egyházban elkövetett súlyos és jelentős mértékű szexuális visszaélésekre. A több évtizedes pedofil bűncselekményekről szóló vádakkal a klérusnak az után kell szembenéznie, hogy ismertették egy nagyszabású nyomozás eredményét a Német Püspöki Konferencia őszi, fuldai nagygyűlésén.

A vizsgálatról készített jelentésről kedd délután sajtótájékoztatót tartanak.

A kiskorúak sérelmére elkövetett zaklatások olyan mértékűek, ami arra indította a klérus vezető tagjait, hogy átfogó egyházi reformokat hajtsanak végre.

Ennek lenne része az is, hogy megengednék a papi házasságkötést.

A jelentés, amelyre még 2014-ben adott megbízást a Német Püspöki Konferencia, többek között az alábbi megállapításokat tartalmazza:

  • Mintegy 1670 egyházi személyről, többségében papról derült ki, hogy szexuális visszaéléseket követtek el 1946 és 2014 között. Ez 4,4%-a az adott periódusban szolgálatot teljesítő egyházi személyeknek.
  • A zaklatásoknak legalább 3677 áldozata volt, többségükben fiúk és mind kiskorúak.
  • Minden hat incidensből egyhez nemi erőszak kapcsolódik.
  • Az elkövető papok 60%-a megúszta a büntetést.
  • A visszaéléses ügyek teljes száma valószínűleg ennél is sokkal nagyobb. A jelentés készítője nehezményezte, hogy az egyház nem biztosított a számára hozzáférést a többi katolikus intézményhez, így iskolákhoz és gyermekotthonokhoz.
  • A szexuális zaklatást elkövető “ragadozó” papokat egyszerűen áthelyezték egy másik parókiára, ha kitudódott a bűncselekmény egyházon belül. A közösséget azonban soha nem tájékoztatták a pap korábbi bűnügyeiről.

Csak a jéghegy csúcsa

A német szövetségi igazságügyi miniszter, Katarina Barley a jelentést “sokkolónak” nevezte, ami szerinte “valószínűleg csak a jéghegy csúcsa”.

Felhívta az egyházat, hogy “vállaljanak felelősséget az évtizedekig tartó elhallgatásokért, eltussolásokért és tagadásokért”, azáltal, hogy valamennyi, a jelentésben szereplő ügy bírósági elé kerüljön.

Reinhard Marx bíboros, müncheni érsek és a Német Püspöki Konferencia elnöke szerint a jelentés nyilvánosságra hozása fordulópont az egyház számára, amelynek eltökélten újra kell építenie a közbizalmat.

16507179 403
Van Miért Imádkozni. Több Évtizedes, Rémületes Papi Pedofíliára Derült Fény Németországban / Fotó: Picture-Alliance / Anp

Ebben a cikkben arról írtunk, hogy Írországban a papok által elkövetett szexuális bántalmazások nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az emberek elfordultak, sőt ellenségesen viseltetnek az egyházzal szemben.

Egyes egyházi személyek azt követelik, hogy kártérítést kell fizetni az áldozatoknak. Az egyháznak továbbá lehetővé kell tennie az állami hatóságok számára a levéltári anyagaikhoz való hozzáférést.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.