Vészhelyzeti rendeletek és a felgyújtott parlament
A választási hadjárat során az államapparátus szisztematikusan szűkítette az ellenzéki sajtó mozgásterét és a nyilvános tüntetések lehetőségét. Hitler még a választójogi törvények átírását is megkísérelte, miközben felvetette a hadsereg bevetését a rend fenntartására, ám a védelmi miniszter kategorikusan leszögezte, hogy elképzelhetetlen, hogy német katonák német polgárokra lőjenek a nyílt utcán.
Egy héttel a kitűzött március 5-i voksolás előtt drámai fordulat történt, amikor a Reichstag épülete lángba borult egy súlyos gyújtogatás következtében. A szimbolikus épület pusztulását a kormányzat azonnal ürügyként használta fel, elérve, hogy Paul von Hindenburg elnök újabb szükségrendeletet írjon alá.
Ez a dekrétum felfüggesztette az alkotmányos polgári szabadságjogokat, a sajtószabadságot és a törvényes jogorvoslati eljárásokat. Timothy Ryback történész értékelése szerint a kortársak tisztában voltak a folyamat súlyával: „Nemcsak a Hitler-kancellária, hanem maga a demokrácia szempontjából is sorsdöntő pillanat volt.”
A New York Times tudósítása szintén arra figyelmeztetett a szavazás napján, hogy a voksolás a világháború utáni köztársasági berendezkedésről szóló népszavazássá vált: „Ha nem szerez többséget a mai szavazáson, az azért lesz, mert pártjának és programjának hatalmas népi elutasítottsága éreztette a hatását.” Az 1870-es évek óta példátlan részvételi arány mellett zajló voksolás azonban nem a várt kényelmes eredményt hozta.
