Fény derült Alderney, a brit fennhatósági területen található náci koncentrációs tábor titkaira
A The Times című konzervatív brit napilap oroszországi archívumokban jutott hozzá eddig nem ismert feljegyzésekhez, amelyeket Theodore Pantcheff őrnagy, a brit katonai hírszerzés egykori vizsgálótisztje állított össze a nácik megszállta sziget felszabadítása után, több mint háromezer tanú – volt foglyok, német katonák, civilek – meghallgatására alapozva.
A normandiai partvidék közelében fekvő, széles körű önigazgatási jogkörökkel bíró szigetcsoport – amelynek Alderney a legészakibb, Franciaországhoz legközelebbi tagja – nem része az Egyesült Királyságnak, de a brit korona külső függő területei közé tartozik, és a második világháború idején az akkori Brit Birodalom egyetlen olyan területe volt, amely náci megszállás alá került.
Az Alderney-n létrehozott két koncentrációs táborról eddig is tudomásuk volt a történészeknek, ám Theodore Pantcheff most első ízben teljes egészében feltárt vizsgálati jelentése számos, eddig ismeretlen részletet tartalmaz. Kiderül a dokumentumból, hogy a táborokban zömmel orosz, ukrán és lengyel hadifoglyokat, Franciaországból deportált zsidókat, valamint német és spanyol politikai foglyokat tartottak embertelen körülmények között.
Az auschwitzi cigány családi táborban fellázadtak az őket likvidálni akaró nácikkal szembe – Teljes a Romani Film Fest 2019 programja
Idén kilencedik alkalommal jelentkezik Magyarország egyetlen roma tematikájú filmeket bemutató fesztiválja.
Kapcsolódó cikk
Alderney-n, amelyről a polgári lakosságot még a német megszállók érkezése előtt Angliába evakuálták, négy munkatábor épült, és ezek közül alakítottak át kettőt koncentrációs táborokká. A foglyokat napi 12 órán és heti hét napon át rendkívül nehéz fizikai munkára kényszerítették a szigeteken kialakított erődítmények építkezésén, fejadagjuk reggelire fél liter üres kávé, ebédre és vacsorára egy-egy tányér híg káposztaleves volt.
Az őröknek bónusz járt a meggyilkolt fogvatartottak után
Pantcheff több tanút is idéz jelentésében, akik szerint 1943-ra a halálozások leggyakoribb oka az éhhalál volt a foglyok körében. A jelentés szerint a táborok létrehozása utáni első négy hónapban a táborok foglyainak húsz százaléka meghalt a parti védművek építése közben.
A tanúk ugyanakkor elmondták, hogy az SS-őröket kifejezetten ösztönözték a foglyok meggyilkolására: a táborok őrszemélyzetének tagjai fejenként minden öt meggyilkolt fogoly után zsoldkiegészítést vagy jutalomszabadságot kaptak. Az SS-őrök valósággal „versengtek” ezekért a kedvezményekért, és a legkisebb kihágásokért is agyonlőtték a foglyokat – áll a jelentésben. Az egyik legbetegesebb játékuk az volt, hogy cigarettacsikkeket pöcköltek a földre, és azokat a foglyokat, akik megpróbálták a csikkeket felkapni, a helyszínen agyonlőtték.
Alderney táboraiba becslések szerint a németek hatezer embert hurcoltak a kontinensről, és legalább hétszáz fogoly meghalt. Számos tanú azonban ennél sokkal magasabbra taksálta a halálos áldozatok számát, és többen arról számoltak be, hogy a németek a szigeteken dokumentálatlan tömegsírokat hagytak hátra.
A németek 1940 nyarán, közvetlenül a francia kapituláció után szállták meg a Csatorna-szigeteket. Winston Churchill brit miniszterelnök nem akarta volna harc nélkül feladni a szigetcsoportot – amely a brit korona legősibb külső függő területe –, de katonai tanácsadói meggyőzték arról, hogy a korabeli erőviszonyok közepette nagyon nagy árat kellett volna fizetni a szigetek védelméért. A Csatorna-szigetek végül 1945. május 9-ig, az európai háború utolsó napjáig német megszállás alatt maradtak.
Csernobiltól a koncentrációs táborokig: miért érdekel minket a halál és a katasztrófa?
Nem kell televíziós sorozat ahhoz, hogy az emberek elinduljanak olyan helyekre, ahol valamilyen szörnyűség történt korábban. Csernobil, Auschwitz, Észak-Korea, a sort még folytathatnánk.
