A Roma 2018 egyik legjobb filmje. Noha ez ambivalens kijelentés, mert közel sem invenciózus és nem is a legélvezetesebb. Viszont olyan művészfilmről beszélünk, amely úgy válik költészetté, hogy közben dobja a távolságtartást. Legdicséretesebb tétje, hogy igazán emberi hozzáállást jelenít meg. Nézőjétől nem a napjainkban oly divatos megértési stratégiákat követeli, hanem az átérezhetőséget célozza.

Versnek jó

Hirdetés

Vannak filmek, amelyekről, ha kérdeznének, azt gondolnám, a puszta tartalomfelmondás elegendő lenne ajánló gyanánt. A Roma az az alkotás, amelynél ez a stratégia csődöt mondana: noha sztorija pofonegyszerű, alkotói eljárásmódjára a költőiség jellemző. Nem narratív viszonyulást céloz tehát a befogadóban, inkább érzéseket akar kiváltani.

Jelenet a filmből / Fotó: Coming Soon

Így pedig a nézői személyesség is hangsúlyossá válik, azaz – akárcsak egy jó vers esetén – százféle módon megfogalmazható, milyen is a Roma. A néző vagy épp a kritikus egy szimbolikus kihívás elé kerül. Leginkább arról tud mesélni, milyen nézni ezt a filmet, milyen megállni és beleéléssel tekinteni a minket körülvevő valóságra.

Dióhéjban egy családtörténetet kapunk, elnyűhetetlen, ám húsvér hétköznapi hősöket.

Cleo, a dajka szerepében Yalitza Aparicio jeleskedik, aki dermesztő nyugalommal idomul karakteréhez. Teljesítménye annál jobban értékelendő, hogy élete első szerepében látjuk a színésznőt, akire azóta már a szakma is felfigyelt. A szereplők egyéni drámájának kiszámíthatósága megbocsájtható (egy széthulló család), mert a film nélkülözi a nagyotmondást. Egyszerű (szintén hétköznapi) képekkel kommunikál, amelyek azáltal jutnak költői funkcióhoz, hogy jókor vannak jó helyen.

A nyomorból az Oscar-gáláig: Ismerd meg Yalitza Aparicio történetét

Yalitza Aparicio küzdelmes mindennapokat élt a több Oscar-díjra jelölt film előtt. Pedagógiai végzettséget szereztt Mexikóban, de a tanulmányi hitelt valamiből ki kellett fizetnie. Volt felszolgáló, recepciós, vigyázott gyerekekre és főzött is, hogy elkerülje a teljes anyagi csődöt. Mivel nem nézett televíziót, nem tudta, ki az az Alfonso Cuarón.

Alfonso Cuarón filmes koncepciójában a tárgyi világ nem különül el az érzelmektől, a kettő oda-vissza hatást gyakorol egymásra. Olykor a tárgyak sorsa tart tükröt a karaktersors számára.

Cuarón toposzkörképe

A Roma több szempontból is önéletrajzinak nevezhető. Amellett, hogy megidézi a rendező gyermekkorát, előhívja eddigi motívumait is. Cleo terhességének közlése a Gravitációra emlékeztetheti a nézőt, míg például Az ember gyermekében megjelenő feszültséget is újra átélhetjük, amikor a szereplő később születő babájáért aggódhatunk.

Jelenet a filmből / Fotó: BFI

A tárgyi világ imént taglalt szerepe kapcsán áttételesen még a Cuarón által rendezett harmadik Harry Potter-film is eszünkbe juthat. A környezet szerepe ott sem volt elhanyagolható. Míg azonban Az azkabani fogolyban metaforikus hangulatfokozó elemeket láthattunk (esetleg pár vágást jelenetek közti átkötésként), a Románál ez inkább szimbolikus (és persze szűkebb a monumentálisabb tájnál).

Az önéletrajziságra jól rímelő személyesség a toposzokon és a sztorin túl az alkotási folyamatokban is jócskán megjelenik: hamisítatlan szerzői filmmel állunk szemben.

A mexikói direktor nem csak rendezői feladatokat látott el, hanem maga írta a forgatókönyvet és egy személyben operatőrként is működött, mi több, a vágásnál is segédkezett. Mindez máris épp elég szimpatikussá teheti a Romát. Osztatlan sikere azonban leginkább abban rejlik, hogy a családi tematika miatt ismerősi viszonyt ápol nézőjével és mi is a szereplőkkel. Hiszen családja mindenkinek van, akinek meg nincs, az szeretne, így aztán a befogadó olyan mechanizmusokkal kerül szembe, melyek alól nem tudja mentesíteni magát érzelmileg, saját élettörténete megköveteli a bensőségességet. A reflektálás elkerülhetetlenné válik.

A dokumentációtól az együttérzésig

Bár vitás, hogy a filmnyelv képes lehet-e az ábrázoláson túl leírásra is, Cuarón jelen produkciója a problémás kérdésre egyértelmű igennel válaszol. Ezt egyszerűen azzal éri el, hogy nem használja az egyik leggyakoribb filmes érzelemkifejező eszközt: nélkülözi a közeliket, ezzel együtt gyakran a zenét is.

Jelenet a filmből / Fotó: BFI

Nem a színészek mimikájára épít – kockázatos is lett volna többnyire amatőr színészek mellett (noha pozitív, hogy mesterkéltség nélkül álltak helyt: magától értetődő természetességgel sodródtak az eseményekkel). Inkább láttat egy nagyobb egészet (legyen ez egy arc helyett, mondjuk, egy családkép – ami tényleg kép marad, a szereplői is tárggyá avanzsálnak), csupán rögzít (ami jól is áll a dokumentumfilmekre hajazó fekete-fehér megoldásnak).

Ez elidegenítőnek tűnhet, de a cselekmény tükrében épp ellenkezőleg hat: Cuarón az emóciót a nézői jelenlétre bízza.

A film ezzel azt is sugallja, hogy az egyéni sors és a mikroközösségek közérzete saját berkeiken kívül is hatást gyakorolhat. Amit egy személy elszenved, arra mindenképp reagálnunk kell érzelmileg – nincs szükség személytelen analízisre.  A lencse rostokolása az épp esedékes szüzséelemek tükrében nem meddő várakozást eredményez, hanem kifejezőerővel bír, metaforikus és szimbolikus hatásmechanizmusok sorozata alatt tartja a nézőt.

Jelenet a filmből / Fotó: Den of Geek

Olyan történet befogadása zajlik tehát, ami gócpontjain csak képekben fogalmazható meg: ilyen például az elszálló repülőgép is. A Roma annak ellenére, hogy mégiscsak film, sikerrel veszi a költészet egyik legalapvetőbb kihívását: túl tud lendülni a személyességen.

Az empátia közérdekűsége

A cuaróni motívumháló olyan szemléletes eszköz, amely megengedi azt az értelmezést, hogy a személyes jó/érdek egyben közjó/közérdekként is elbeszélhetővé váljon. Mindezt azzal éri el, hogy az érzelmi sivárság ellen dolgozik, elmossa a személyes tér és a világ közti fogalmi határokat. A család személyes mikroközössége illusztrálja a világ folyamatait és hatásait.

Jelenet a filmből / Fotó: NME.com

Ekképpen például a család drámája az azt körülvevő világ drámájaként is érthető. Így képes a sztorihoz és tartalomhoz mérten hosszúra nyúló játékidő ellenére is bensőséges viszonyt kialakítani a befogadóval.

Az, hogy netflixes volta miatt kizárólag házimoziként érhető el, még inkább érzékletessé teszi a néző számára, ahogy a világ bekúszik a személyes térbe és felértékelődik.

Óda a családon keresztül a világért, és eközben óda a közöny ellenében.

Noha számos díszítőeleme gyakorol a játékidőn is túlnyúló hatást, zeneileg nem marad emlékezetes. Ez inkább a zene/zenehasználat funkciójára irányuló kritika, mert a meglévő anyagok tisztesen helytállnak és illeszkednek az élethelyzetekre, épp csak nem mindig mélyítik el azokat.

A Netflix legújabb kampánya a sokféleségre hívja fel a figyelmet

Uzo Aduba népszerűsíti a Netflix különbözőséget hirdető kampányát. A Narancs az új fekete című sorozat Suzanne Warrenje mind a rendezőket, mind a színészeket és írókat felszólítja, hogy lépjenek bátran az új tartalmak felé. Aduba a kampányvideóban szobáról szobára jár (innen a kampány neve), és több hangra, több történetre hívja fel a figyelmet.

Cuarón filmjének hagyományos értelemben nincsenek fordulatai, mert amelyek a történet szintjén megjelennek, azok a nézői valóságban várhatók. A Roma valódi fordulata, hogy egy személyességgel telített teret ki tud terjeszteni a nagyvilágra.

Alfonso Cuaron / Fotó: Benedict Evans

Egy családi drámát kollektív drámává avanzsál, ami kulturális és társadalmi jegyeken is átível – az emberi közösséget célozza legelemibb formájában.  Rossz szájízt azért hagy maga után, mert eszmeileg sem nem invenciózus, sem nem tűnik időtállónak, vagy máshogy szólva többszörnézhetősnek.

Hirdetés
ÉRTÉKELÉS
Rendezői kreativitás
9
Gondolati tartalom
8
Sztori
7
Színészi teljesítmény
10
Operatőri munka
10
Zene
8
Esztétikai minőség
7
Forgatókönyv
7