Az alkotmányossági vétó mint megsemmisítő fegyver
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a testület előtti eljárások és a normakontroll szerepe kiemelt súllyal bír a magyar jogrendben. A köztársasági elnök legerősebb önálló közjogi fékje pedig az előzetes normakontroll kezdeményezése, amelyet a köznyelv alkotmányossági vétóként ismer. Ha az államfő úgy ítéli meg, hogy az elfogadott törvény bármely passzusa sérti az Alaptörvényt, a kihirdetés helyett az Alkotmánybírósághoz fordulhat. Ehhez a döntéshez sincs szüksége miniszteri ellenjegyzésre, és ezzel a lépéssel a jogszabály hatálybalépése azonnal felfüggesztődik.
Az Alkotmánybíróságnak soron kívül, legkésőbb harminc napon belül kötelező határoznia a beadványról. Amennyiben a taláros testület helyt ad az államfő aggályainak és megállapítja a normaszöveg alaptörvény-ellenességét, az Országgyűlés egyszerűen nem szavazhatja meg újra az eredeti törvényt. A képviselők ilyenkor kizárólag a megállapított jogsértés orvoslása után fogadhatják el a módosított tervezetet, a kifogásolt részeket pedig kötelező átírniuk vagy törölniük.
Ez a mechanizmus teszi az államfőt a magyar alkotmányosság első vonalbeli őrévé. Amíg a parlamenti ellenzéknek ritkán van meg a számszerű ereje egy jogszabály azonnali megakasztására, addig a köztársasági elnök egyetlen indítványával közvetlen normakontrollt indíthat egy kihirdetetlen törvény felett. Hogy a taláros testülethez küldött beadványok miként változtatták meg a törvényhozás irányát, azt a Göncz Árpád és Sólyom László által megnyitott történelmi viták szemléltetik a legélesebben.
