A szülők kiakadtak azon, hogy az egyik gorilla orális szexben részesítette társát a gyerekeik előtt.

Gorillapornó az állatkertben

A Congo Gorilla Forest állatkertben hatalmas tömeg verődött össze a gorillák kifutója előtt. Sok gyerek csodálta a hatalmas állatokat, miközben szüleik boldogan örökítették meg őket, ahogy figyelik, mivel foglalatoskodnak éppen. Ám egyszer csak azt láthatták, hogy az egyik gorilla közvetlenül az állatkert közönsége előtt hanyatt veti magát, majd társa gyakorlott mozdulatokkal elkezdi orálisan kényeztetni, írja a LADBible.

Az apuka, aki videóra vette az eseményt, úgy nyilatkozott a The New York Postnak, hogy megdöbbent, és nem tudta, hogy ez a gorilláéknál természetes.

A felvételen hallatszik, hogy a többi szülő is erősen zavarba jött, és annyit tudtak csak mondani, hogy „Jézusom!”, „Ne nézz oda!”, „Én nem is értem, mi történik éppen” vagy egyszerűen nevetni elkezdtek.

A gorillák és a szex

Nem ez az első eset, hogy a Bronx-i Állatkert gorilláinak fékezhetetlen természete a közösségi média fókuszába került, mert már hét évvel ezelőtt is hasonló jelenetekkel örvendeztették meg az internetezőket.

Mielőtt elkezdenénk azt hirdetni, hogy a hanyatló Amerikában már az állatkertbe is betette a lábát a szexuális panda mellett a gorilla is, és hangosan tiltakoznánk, hogy „hagyják békén a gyerekeinket” és csinálják a négy fal között, ki kell jelenteni, hogy gorilláéknál mindez teljesen normális viselkedés.

Kutatók megfigyelték ugyanis, hogy a gorillák nem csak utódnemzés céljából párosodnak, hanem mert örömüket lelik benne. Ráadásul nem ragaszkodnak egyetlen partnerhez sem.

Gorillas Perform Oral Sex at Bronx Zoo, Humans Horrified .. gorillas oral sex at bronx zoo video

gorillasoralsexvideo #gorillasoralsex#gorillasoralsexclip #gorillasoralsexincident #gorillasoralsexincidentvideo#gorillasoralsexatbronxvideo#gorillasoralsex...

2016-ban a Nyugat Ausztráliai Egyetem kutatócsoportja és vezetője, Dr. Cyril Grueter a ruandai Virunga-hegységben felfedezte, hogy néhány gorilla pusztán az élvezet kedvéért azonos nemű társaival is él nemi életet. A megfigyelés során a populációban két nőstény gorilla 45 alkalommal párosodott egymással, a tudósok szerint azért, mert a hím gorillák valamiért elutasították őket.

Azt is megfigyelték, hogy néhány nőstény gorilla pedig fegyverként használja a közösülést, az ellenséges hímeket orgazmussal „fegyverezik le”.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet