Az új pacemaker megoldást jelent a korábbi ideiglenes megoldásokra, amik fertőzésveszély kockázatát hordozták
A vezeték nélküli pacemakert, amely egy idő után felszívódik a páciens szervezetében, olyan betegek számára készítették, akiknek szívritmusát csak rövid ideig kell szabályozni – ismertette a The Guardian brit napilap.
John A. Rogers, az illinoisi Északnyugati Egyetem professzora, a tanulmány társszerzője a modellt bemutatva elmondta, hogy az új pacemakert olyan esetekben alkalmazzák, mikor egy kritikus időszak után a szívritmusszabályozásra nincs többé szükség.
Az okostelefonok és elektromos fogkefék vezeték nélküli töltéséhez hasonló technika
A Nature Biotechnology folyóiratban publikált tanulmányban Rogers és kollégái beszámoltak a vékony, rugalmas, kevesebb mint félgrammos eszköz kifejlesztéséről. Elkészítéséhez olyan anyagokat használtak – például magnéziumot, volfrámot, szilikont és biológiailag lebomló műanyagot, a tejsav-glikolsav kopolimert (PLGA) -, amelyek kompatibilisek az emberi szervezettel, és idővel képesek feloldódni és eltűnni.
Az apró teniszütőre hasonlító eszköz vezeték nélküli technológiával működik, amelyben a külső eszközről származó rádiófrekvenciát a pacemakerben lévő vevőegységbe küldik, ahol azt elektromos árammá alakulva szabályozza a szívműködést. Rogers megjegyezte, hogy hasonló technológiát alkalmaznak például az okostelefonok és az elektromos fogkefék vezeték nélküli töltésére.
Mozart zenéje segíthet az epilepszia kezelésében
Mozart 32 százalékkal csökkentette az epileptiform kisüléseket, miközben Haydn szimfóniája 45 százalékkal növelte.