A Gyűrűk Ura animációs filmet rendez a legendás anime-rendező, Kamijama Kendzsi
A készítők célja, hogy a film kapcsolódjon a J.R.R. Tolkien könyvei alapján, Peter Jackson által rendezett hat korábbi filmhez.

A készítők célja, hogy a film kapcsolódjon a J.R.R. Tolkien könyvei alapján, Peter Jackson által rendezett hat korábbi filmhez.

Mészöly Miklós a tanyán írta meg az 1966-ban megjelent Az atléta halála és az 1968-ban kiadott Saulus című regényét, valamint az 1970-es Pontos történetek út közben című kisprózáját.

A Tickless Run a környezeti és egészségügyi kihívásokra egyaránt reagál.

Az elmúlt két évtizedben nem volt ilyen közel űreszköz ehhez az égitesthez.

A roma teremtésmítoszt, a magyar-roma történelmet és a magyar-roma értelmiség formálódását egybefűző, romák és magyarok közösségét ábrázoló mű áprilisban érkezett a BTM Vármúzeumba.

A több mint egy évtizede rendszeresen visszatérő őszi nagy tudományfesztiválra idén szeptember 24-25-én kerül sor.

Amerikában, Európában, Japánban, de Magyarországon is jelennek meg a lemezboltok napjára korlátozott példányban különleges kis- és nagylemezek.

A zeneszerző azt is mondta, lehetséges, hogy el kell adnia hat West End-i színházát, ha a korlátozások nem érnek véget.

A szakértők kiemelték az őslakosok tudásának értékét, mely nagy segítség lehet az Amazonas biodiverzitásának megőrzésében.

A halállomány megtizedelődése és a fajok elterjedési területének eltolódása - túlhalászattal és szennyezéssel kombinálva - az élelmiszerbiztonságot is fenyegeti.
