„Attól félünk, hogy itt vér fog folyni” – balhé Opitz Barbi lakásán
Egy középkorú nő rontott be ordítozva Opitz Barbi otthonába, majd nekiment Barbi barátjának, aki meg is sérült.

Egy középkorú nő rontott be ordítozva Opitz Barbi otthonába, majd nekiment Barbi barátjának, aki meg is sérült.

Kölcsön kenyér visszajár, szokták mondani.

Sokan felháborodtak azon a videón, amin L.L. Junior több mint 100 km/órával száguldozott a Petőfi hídon G.w.M barátjával együtt. Az RTL-nek a zenész azt állította, hogy nem történt semmilyen versenyzés vagy erőfitogtatás, szerinte nem veszélyeztettek senkit sem. L.L. Junior mindenesetre nagyon sajnálja, ha bárkit is megbotránkoztattak, emiatt elnézést kért, vállalja a büntetést.

A rapper azt mondta a 24.hu-nak, vállalja a történtekért a felelősséget, és a következményeket.

Az augusztus 20-ai légi parádé során sérülést szenvedett Szijjártóék kínai bizniszt bonyolító Airbus-a. Egy időre ki kellett vonni a forgalomból is.

Az ohiói házaspárnak már volt három gyereke, amikor a nemzetközi örökbefogadás mellett döntöttek. Érzelmes örökbefogadási útjukat meg is osztották a közösségi médiában. Később azonban a követőik észrevették, hogy az örökbe fogadott fiú már nem jelenik meg a posztjaikban, aggódni kezdtek érte, és magyarázatot vártak a szülőktől.

Az élesztőt évszázadok óta használjuk sütemények elkészítéséhez és a sör erjesztéséhez is.

Sipos Péter kendőzetlenül mondta el a véleményét a hazai tehetségkutatókról. Az Irigy Hónaljmirigy énekese egyáltalán nincs jó véleményen a magyar tehetségkutatókról, de Oláh Ibolyáról is elmondta a véleményét.

A rezsiköltségek növekedésével szinte mindenki racionalizálta a fogyasztását. Ebben segíthet még az egyik szolgáltató közleménye.

A szülés villámgyors volt, de néhány nappal később az újdonsült anyukát kellemetlen meglepetés érte. A postás hozta.
