A ContextUs irodalmi körökhöz kapcsolódó interjúsorozatának első alanya a Köménymag irodalmi kör. Bemutatottjaink: Bende Tamás, Csombor Rita, Ferencz Mónika, Gláser Diána, Horváth Veronika, Kopcsányi Lilla, Kovács Márton, Nagy Dániel, Őry István, Székely Örs.

ContextUs: Mikor és miért kezdtél el írni?

Az örök kérdés. Nem tudom, nem emlékszem igazából olyanra, amikor ne az írás lett volna a legalapvetőbb kifejezésmódom. Ha mégis mondanom kellene egy időszakot, akkor nagyjából az általános iskolában kezdődhetett, fogalmazás órán, amikor is a megadott, egy-két a/5-ös oldalnyi maximális terjedelmet rendre túlléptem. Arra viszont tisztán emlékszem, mikor kezdtem el versekkel és magával a lírával mint műfajjal foglalkozni, ez olyan 4-5 éve lehet most már. Az indikátor pedig? Egy másik ember, első kapcsolat, túl sok érzelmi impulzus, ahogyan az lenni szokott.

ContextUs: Melyik műnemet érzed a sajátodénak: líra vagy próza?

Időszaktól és mondanivalótól függ. Mióta Pesten élek impulzívabb minden, így az utóbbi években inkább a líra ad megfelelő teret a közlésre, viszont tizenévesen több regénybe is belefogtam (szerintem ez ilyen általános, kamaszkori szárnypróbálgatás amúgy), és abszolút elképzelhetőnek tartom, hogy a későbbiekben ismét elmozdulok a próza irányába. Szerintem a líra jobban viseli az érzelmileg telítettebb, feszesebb mondanivalót, már csak terjedelméből, struktúrájából adódóan is; egy novella vagy regény megírásához viszont már letisztultabb, komplexebb gondolatok, összefüggőbb cselekmény és komolyabb kompozíció szükséges – amire, bár nagyon lassan, mintha egyre inkább formálódna bennem az igény. Köztes megoldásként, jelenleg főként prózaverseket írok, szóval most ez áll hozzám a legközelebb.

ContextUs: Hogy állsz a kötettervekkel?

Nem erőltetem és siettetem, megvárom, míg beérik. Alapvetően elég ritkán kap el a publikálási kényszer. Amíg nem tudok összehozni olyasmit, ami megüti a belső mércémet, addig általában nem adok ki a kezemből semmit. Egyelőre inkább a saját elvárásaim racionalizálásán dolgozom az írásaimmal kapcsolatban, és persze a lustaságon, produktivitáson…

Kopcsányi Lilla
Kopcsányi Lilla / Fotó: Németh V. Andris

ContextUs: Mivel foglalkozol az íráson kívül?

Közgazdász szakon tanulok, ezt elég régóta húzom, mert nem igazán áll hozzám közel, de most már mindenképp szeretném elvégezni. Mellette vendéglátózom, ami kellően rugalmas, és irodában ülni amúgy is képtelen lennék.

Több féle dolog is foglalkoztat amúgy, fotózás, zene, kis dolgok barkácsolása (például a fát, mint anyagot imádom), ha épp van időm, ezekkel szórakozom.

Ezen kívül főleg egyedül szeretek lenni (ami, ha úgy vesszük, szinte sosem teljes egyedüllét, mert van egy elég komplex jellemű cicám), vagy azzal a maréknyi emberrel programot csinálni, akikkel szoktam, de velük nagyon.

ContextUs: Melyek azok a költők/írók, akik közel állnak hozzád, s kik azok, akik nem?

Ez azért érdekes, mert van, akinek a stílusa vagy a témája nekem idegen, így beleolvasás után félreteszem a kötetét, majd félév múlva előkerül, és épp egy olyan hangulatban talál meg, hogy akkor viszont nagyon megfog. Mégis leginkább az enyémhez hasonló világú köteteket szeretem forgatni, olyan szerzőktől, akiknek a gondolatvilága jelentős részben rímel az enyémre, tehát tudok azonosulni velük. Ilyen például Pilinszky, Tandori, Fodor Ákos, akiket a középsuli után fedeztem fel, és elámultam, hogy a magyar órákon tanultakon túl valójában mekkora irodalmi univerzum létezik.

Oravecz Imre, Krusovszky Dénes és Győrffy Ákos művei szintén nagy hatással vannak rám – őket például bármikor nagyon szívesen olvasom.

Foglalkoztatnak a női költők is, most például Hervay Gizella és Takács Zsuzsa, de a fiatalabb, saját kortársaim közül is sokak írásai állnak közel hozzám. Nagyon tetszenek a gömbhalmazosok szövegei, de inspirál a szintén köménymagos Bende Tamás lírája vagy a gyakran alkotótársamnak is mondható Ferencz Mónié is. Jelenleg Závada Péter új kötete (Mész – a szerk.), és Oravecz Imre Távozó fája az, amit gyakran olvasgatok. Akiket külön kiemelnék még az Sirokai Mátyás és Bajtai András, akiktől (elsősorban a Kömény líraműhelyén) személyük és költészetük által is kaptam egy tágabb, gazdagabb lírai szemléletet.

ContextUs: Van-e olyan zene, ami írásra ösztönöz?

Az, ami az aktuális időszakomat éppen meghatározza, mindig segít írás során még jobban belehelyezkedni egy hangulatba, amibe szeretnék. Pont az elmúlt hetekben figyeltem fel rá, hogy amióta kissé bajban vagyok a szavakkal, inkább szöveg nélküli, instrumentális zenéket hallgatok. Viszont (pár másik köménymaggal együtt) benne vagyok egy soundcity:szeged nevű kezdeményezésben, ahol kifejezetten egy adott zeneszámra kell szöveget írni, és ha a megadott dal nem ösztönöz írásra, akkor bajban vagyok.

Szóval meg kellett tanulnom valahogy együttműködni a zenével. Ennek egyébként a legaktuálisabbnak mondható példája a nemrégiben megrendezett, ad-hoc jellegű Csehov lányai felolvasóest.

Ezen egy elég tehetséges, irodalomban is jártas zenész fickóval dolgoztunk együtt (Nagy Marcus aka Panda), és az összes vers kapott egy saját zenei aláfestést, ami szerintem baromi jól működtette a szövegeinket – a visszajelzések is frankók voltak. Szeretnék még ilyesmit csinálni a közeljövőben, akár újra Pandával, nekem az ő zenéje például nagyon inspiráló.

Kopcsányi Lilla
Csehov Lányai / Fotó: Lengyel Flóra

ContextUs: Mely más művészeti ágak foglalkoztatnak az irodalmon kívül?

A különböző művészeti területek egybemosásának ötlete nagyon foglalkoztat, de ezt is elsősorban az írás oldaláról közelítem meg. Fotók, illetve vizuális installációk kölcsönhatása adott szövegekkel különösen érdekel; ezen a koncepción mozogva, 2014 nyarán szerveztünk is Ferencz Mónival és Leidal Gáborral egy kiállítást a Müsziben, ahol grafikusokkal és fotósokkal dolgoztunk együtt, és ami úgy gondolom, meglehetősen jól sikerült, én legalábbis nagyon élveztem az egész folyamatot, ami új művészeti irányokba mozdított el.

ContextUs: Hogyan ismerkedtél meg a Köménymag irodalmi körrel?

Komolyabban kicsivel több mint egy éve merült fel a Köménymag létrehozásának ötlete. Az akkori Sirokai-Bajtai páros vezette, Kömény nevű líraműhelyből páran, akik már egy szilárdabb magot képeztünk, gondoltuk tovább ezt az egészet, és alakítottuk egy irodalmi csoporttá. Régóta voltak már ilyen jellegű elképzeléseink, nekem is és Móninak is, sokat beszéltünk ezekről, szóval csak idő kérdése volt, hogy megcsináljuk. Felvetettük a többieknek, támogatták, szerették, szóval 2015 januárjában útjára indult a Köménymag.

ContextUs: Hogyan működik a Köménymag a te nézőpontodból? (Műhelyként funkcionál, milyen időközönként jöttök össze, hogyan képzelhetjük el az ottlévő atmoszférát, etc.)

Erre létezik egy publikus és egy kevésbé publikus válasz is. (nevet) De a viccet félretéve, mivel egészen önállóak vagyunk mind, és a Kömény műhelyeken egész jól megtanultuk a bevett szerkesztési módszereket, így elsősorban az atmoszférának és a közösségépítésnek van nagyobb szerepe a találkozóinkon, aztán lehet, majd a többiek megcáfolnak. Persze műhelyet is szoktunk tartani, de azt ma már praktikusabb és egyszerűbb interneten, például egy drive-dokumentumban lebonyolítani. Élőben valahogy mindig elég hamar sor kerül az iszogatásra, a beszélgetésre vagy a marhulásra, ami műhely szempontjából nem valami produktív, ugyanakkor én pont ezek miatt imádom a találkozóinkat.

Kopcsányi Lilla
Kopcsányi Lilla / Fotó: Dékány Dóra

ContextUs: Mit nyújt a számodra a Köménymag?

Az előző kérdésből vinném ezt tovább. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy amit a Köménymag nyújtani tud, és ami végül is a létrejöttének a célja, az nem feltétlenül a műhelymunka, hanem egy olyan szakmai előrehaladás, amely közösségi és egyéni szinten is jobban meg tud valósulni. Nekem azon kívül, hogy irodalmilag inspirálóan hatnak rám a többiek, adnak egy olyan érzést is, hogy tartozok valahová – ez az igény, azt hiszem, mindenkiben szükségszerűen megvan. Otthonosabbnak érzem, mint bármely más közeget, amiben valaha mozogtam.

ContextUs: Mit gondolsz, vannak-e olyan motívumok, amelyek fellelhetőek a Köménymag-tagok írásában? Ha igen, melyek azok?

Gyanítom, a Bajtai-Sirokai páros látomásos és univerzumokig táguló természeti világa mindenkire hatással volt, és biztosan fel is lelhető többünk írásaiban. Ezen kívül viszont annyira sokfélék vagyunk és olyan sok különböző érdeklődés keveredik a csoportban, hogy egységes, konkrét motívumot nem tudnék kiemelni.

Folyamatosan alakul a hangunk, kísérletezünk, a slam poetrytől kezdve a fordításokig mindenfélébe belekóstolunk.

Szerintem pont ez a sokrétű különbözőség ad ki egy olyan ránk jellemző, különleges világot, ami például egy felolvasó esten tök jól átjön.

ContextUs: Ha ki kellene emelni egy sort a művedből, mi lenne az?

„Hogy akadhatnál rám így ezután, és egyébként is, / miért akarnál megtalálni, amikor / te elveszteni szerettél.” (Komondor)

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.