Banksy szülővárosában, Bristolban is ledöntöttek a Black Lives Matter mozgalom tüntetői egy szobrot, amely a feketék elnyomását jelképezi. A világhírű utcaművész közösségi oldalán tette közzé, hogyan képzeli el a szobor további sorsát.

Banksy szétvágta a gordiuszi csomót

A Black Lives Matter mozgalom tüntetései immár két hete tartanak Amerikában. Az egyik legelső eredmény, amelyet a tüntetők kiharcoltak, hogy a városokból kezdenek eltűnni az egykori rabszolgakereskedők, rabszolgatartók köztéri szobrai.

Banksy Bristol Szobor Terv
Ilyen Szobortervet Skiccelt Fel Banksy / Fotó: Banksy, Instragram

Amerikában és az Egyesült Királyságban az első szobrokat a tüntetők kezdték megrongálni vagy éppen ledönteni, de Donald Trump elnök csillagát is megrongálták a Hírességek sétányán. Hogy elejét vegyék a további vandalizmusnak, maguk a városvezetők, kormányzók kezdeményezték a kétes megítélésű, a rabszolgatartáshoz vagy kereskedelemhez kötődő történelmi személyiségeknek állított emlékművek felülvizsgálatát.

Banksy szerint jó munkát végeztek a képét megrongálók

Egy bristoli ház falán tűnt fel a neves utcai művész alkotása, de alig 48 órát sikerült „élnie”. Legalábbis ebben a formájában. Néhány bristoli úgy gondolta, Banksy ezzel az alkotással, és a Valentin-nap miatt a városnak szentelt figyelemmel próbált meg a környezet nehéz sorsú tagjainak egy mankót adni.

Az egyik első szobordöntés Európában Banksy szülővárosában, Bristolban történt június 7-én, majd a kikötőben a folyóba dobták a fémből készült, megrongált jelképet.

https://www.instagram.com/p/CBKl9b7jhEG/

A történtekre, ahogy a koronavírus-járvány esetében is, reagált az ellentmondásos megítélésű streetartos. Az Instagramon osztotta meg arra vonatkozó javaslatát, hogy mit tegyen Bristol városa Edward Colston rabszolgakereskedő ledöntött szobra helyére, aki a Királyi Afrika Társaság kötelékében 80 ezer afrikait adott el rabszolgának.

Edward Colston szobra újragondolva

Az utcaművész ötlete „kielégíti azokat is, akiknek hiányzik a Colston-szobor, és azokat is, akik nem látják szívesen”. A szobor ledöntése után ugyanis vita kerekedett a lakosság körében. A „szoborpártiak” azzal érveltek, hogy a tüntetők a brit történelem egy részét törölték el.

Banksy felesége gyűlöli, mégis otthonról dolgozott – Új képek került ki a netre

Az öt fotó a titokzatos művész Instagram-oldalára került fel. Banksy a képek mellé azt írta: “A feleségem gyűlöli, amikor otthonról dolgozom” – írja a . A patkányok gyakori szereplői a graffitiművész alkotásainak, aki ezúttal feltehetőleg saját otthonát használta “vászonnak”. A fürdőszobában randalírozó patkányok egyike a törölközőtartón függeszkedik, a másik egy vécépapírgurigán fut, míg egy társuk épp a dolgát végzi a vécében.

„Halásszuk ki a vízből, helyezzük vissza a talapzatára, kössünk egy kötelet a nyakára, és csináljunk néhány életnagyságú bronzszobrot a tüntetőkről, amint éppen ledöntik. Mindenki örülhet. Még a nagy napról is megemlékeztünk” – vágta át a gordiuszi csomót ötletével Banksy. Még egy skiccet is mellékelt arról, hogyan is képzeli az új szoborcsoportot.

No Title

No Description

Marvin Rees, Bristol polgármestere ezzel ellentétben azt vetette fel, hogy a szobor kerüljön be a városi múzeumba, miután kihúzták a vízből.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ami a szoborral történt, az a város történetének és a szobor történetének is részét képezi. Nem leplezem, hogy jómagam is, aki egy jamaikai bevándorló fia vagyok, úgy érzem, hogy szobrot állítani a város közepén egy rabszolgakereskedőnek személyes támadás ellenem és a hozzám hasonlók ellen[/perfectpullquote]

– osztotta meg véleményét a polgármester.

Повторюсь!!!Очень интересный и очень захватывающий сезон нас ждёт впереди,потому что интерес к фигурному катанию растёт не по дням,а по часам!И это очень здорово!!!!!

No Description

Június 9-én Londonban a hatóságok eltávolították a West India Quay-ről Robert Milligan, egy másik rabszolgakereskedő szobrát Sadiq Khan, London főpolgármesterének bejegyzése szerint. Egy másik nagy változás lehet Amerikában a rendőrség működését szabályzó törvény szigorítása, amelyre a demokrata párti képviselők már elkészítették javaslatukat.

No Title

UPDATE: The statue of slave trader Robert Milligan has now been removed from West India Quay. It’s a sad truth that much of our wealth was derived from the slave trade – but this does not have to be celebrated in our public spaces. #BlackLivesMatterpic.twitter.com/ca98capgnQ

Ahogy arról korábban beszámoltunk, június 6-án Banksy már kiállít a rasszizmus ellen tüntetők mellett. George Floyd és a rasszizmus és rendőrségi agresszió többi áldozatának emlékére közzétette az Instagramon új alkotását, szolidaritását kifejezve a világszerte megszervezett tüntetések résztvevőivel.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.