A kormány iparpolitikai és gazdasági szempontokat mérlegelve úgy döntött, hogy stratégiailag kiemelt jelentőségűvé nyilvánítja a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását. A péntek esti Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a lépésre azért volt szükség, mert a hitelezőkkel való megegyezéshez és az adósságok rendezéséhez kiemelt gazdaságpolitikai érdek fűződik. A Bayer-csoport augusztus végén jelentette be, hogy csődeljárást kér maga ellen, miután az állam elállt a Bosnyák téri óriásberuházás megvásárlásától – írta meg a Telex.

A döntésre reagálva Magyar Péter miniszterelnök a közösségi oldalán üzent a cégcsoportnak és üzleti köreinek. „A Bosnyák téri 300 milliárd forintos irodabiznisz kapcsán hadd üzenjem meg innen is Tiborcz Istvánék üzleti körének, azon belül is a Bayer Constructnak és Balázs Attilának. Vége a közpénzek zabrálásának” – mondta a miniszterelnök. Kiemelte, hogy a Magyar Fejlesztési Bank közvetlen és közvetett kitettsége a Bayer-csoporttal szemben mintegy 207 milliárd forint közpénzt tesz ki, amely messze túlmutat a zuglói ingatlankomplexumon.

Magyar Péter szerint vége a közpénzek zabrálásának a Bayer Construct csődeljárása után

A kiemelt státusz elrendelésével egyidejűleg a kormány a kizárólag állami tulajdonban álló Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-t rendelte ki vagyonfelügyelőként a két érintett céghez. Az állami bizományos így teljes betekintést nyer a vállalkozások könyveibe, szerződéseibe és pénzforgalmi számláiba, valamint felügyeli az új kötelezettségvállalásokat. A cégek a jóváhagyása nélkül nem vállalhatnak újabb terheket, az engedély nélkül kötött ügyleteket pedig az állami szervezet a bíróságon támadhatja meg.

A szigorú felügyelet célja az állami vagyonelemek megóvása a csődvédelmi időszak alatt. „Erre azért van szükség, mert ilyen mértékű állami kitettség és egy ilyen időzítésű csődhelyzet mellett valós és súlyos kockázatként kell számolnunk a vagyon esetleges kimenekítésével. A célunk világos. Minden rendelkezésünkre álló törvényes eszközzel megakadályozzuk, hogy a tulajdonosok vagy a mögöttük álló személyek vagyont menekítsenek ki a cégekből, miközben a veszteséget az államra, a hitelezőkre, a dolgozókra és az alvállalkozókra hagynák” – hangsúlyozta Magyar Péter.

A Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. ellenőrzi a milliárdos Bosnyák téri beruházást

A csődhullám azután indult el, hogy a kormány augusztus elején felmondta a Zuglói Városközpont néven futó gigaprojekt megvásárlásáról szóló szerződéseket, és 300 milliárd forint visszatérítését követelte. A jogi átvilágítás során ugyanis kiderült, hogy a zárási feltételek közel fele nem teljesült, az ingatlanokat pedig továbbra is terhelte a helyi önkormányzat elővásárlási joga. Az állam szerint a szerződésszegések miatt jogszerűen állhattak el az ügylettől, és a már átutalt részleteken túl a foglaló dupláját, kötbért és kártérítést is benyújtanak.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a zuglói képviselő-testület is pert indított a Bayer-csoport ellen a Bosnyák téri irodakomplexum miatt. Ha a beruházónak piaci alapon kell értékesítenie az elkészült épületeket, az induló peres eljárások jelentősen megnehezíthetik az új vevők megtalálását. A vagyonfelügyelő feladata most a hitelezői követelések pontos nyilvántartása és a csődegyezség előkészítése lesz – írta meg a